A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből

késztette. Egy elképzelt cikkgyűjteményben pár ívet elfoglalnának tárlatmegnyitói is. A hetvenes évek elején módomban állt néhány jóbarát közszereplését és tárlatát megrendezni Esztergomban. Ezeket rendszerint Iván nyitotta meg. A legszívesebben Anna Margit, Bálint Endre, Czóbel Béla, Korner Éva, Galambos Tamás, Vajda Júlia, Modok Mária, Németh Lajos, Fajó János, Balogh László, Vaszkó Erzsébet személyes vagy csupán „képi" jelenlétére emlékezem. A megnyitók vagy a beszélgetések főszereplője a meghívott mellett rendszerint Dévényi volt. A Vigiliában és másutt a budapestiek mellett szívesen vállalt helyi és más vidéki kiállításokról beszámolót. A Keresztény Múzeum vállalkozásairól és bemutatóiról köteles rendszerességgel írt. Minden lehetséges alkalmat megragadva mutatta fel szeretetét a közelben élő két naiv mester, Nyergesi János és Nyergesi István személye és munkássága iránt. Az elfelejtett vagy csupán önként megbúvó, különben kitűnő és alapos kismesterekről szóló miniportréi (Rudnay Gyula és Erdey Dezső, Liebl Ervin és Pogány Ferenc, Ligeti Miklós és Perimutter Izsák, akár a „tengerfestő" Mendlik Oszkár, Dósa Géza és Csáktornyai Zoltán, Kunffy Lajos és Mikola András, Reiter Ágoston és Szigethy István, Vörös Géza és Tull Ödön, Vidovszky Béla és Magyarász Imre, Kádár Béla és Scheiber Hugó, Holló Kornél és Németh Kálmán, Tyll Aran, Gosztony Mária és mások a bemutatók vagy éppen emlékezések szívesen vállalt témái közé tartoztak. A néhány mondatban fel-feltünt egy-egy apró művészi világ. Jó pár bemutatott neve még a tematikus lexikonokban sem található. Egyetlen forrás Dévényi híradása és emlékezete. Dévényi Iván egyben városa múltját és művészetét szeretettel kutató „esztergomi polgár" is volt. Babits Mihály, Révész Béla, Csorba Géza és mások esztergomi vonatkozásairól kettőzött örömmel, sokszor és adatgazdagon, egyre bővítettebb terjedelmekben írt. Az irodalomtörténésznek Ady Endre mellett Krúdy Gyula és talán Szomory Dezső voltak a századelő magyar irodalmából külön kedvencei. Az eleven kor- és pályatársak közül pedig Kassák Lajos és Füst Milán, Berda József és Gyergyai Albert, Weöres Sándor és Hamvas Béla, Takáts Gyula és Jékely Zoltán, Pilinszky és Toldalagi, Rónay György és Vas István: könyveikről rendszeresen megszólalt, nemritkán az elsők között. A személyes barátságról meleg hangú dedikációk szólnak az elhagyott könyvespolcokon. Dévényi utolsó írása 1978 januárjában jelent meg a Vigiliában Galimbertiné Dénes Valéria emlékezete címmel. Egyazon számban Doromby Károly, a jóbarát a temetésen a szerkesztőtársak nevében is elmondott tiszta, feloldó és tisztító mondataival. Iván az alig másfél lapnyi esszében idézi a művészházaspár 1914 januárjában Budapesten látható kiállításának katalógusából Galimberti Sándor néhány mondatát. Közülük az egyik akár saját irodalmi munkásságának mottója lehetne: „Célunk, hogy elhagyjunk minden feleslegest, s kiemeljük azt, ami lényeges." Az utolsó írás is mintha ezt a programot teljesítené. „A kritikusok feladata - azt hiszem - most is az, ami a múltban volt: a művészet iránt érdeklődő közönség megbízható tájékoztatása, eligazítása" - válaszolt Iván egy körkérdésre mások társaságában a Képzőművészeti Almanach 1970-es kötetének lapjain. írói pályája során ő maga is „a művészet iránt érdeklődő közönséget" kívánta „tájékoztatni és eligazítani". A nehezítő körülmények ellenére mindig „megbízhatóan". És „igazságosan és emberségesen" a művészek iránt, Doromby Károly ítélete szerint. A választás igényességén, az alapos tájékozottságon, a lényegre törő egyszerű, tiszta és oldott stíluson túl az emberségesség és az igazságosság Dévényi Iván legfőbb erényei voltak. Adataiban, választásaiban és ítéleteiben nyugodtan megbízhatunk. 6 21 67