A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Haár Ferenc fotói 1930-1990

Kassák Lajos a Tóbiás galambbal / Dunakanyar, 1937 csendéletet alkotva egyszerre képes társadalmi helyzetet, személyes sorsot, továbbá a fotográfus érzelmeit, állásfoglalását kifejezni. Haár világnézeti, alkotói tudatosságát jelzi, hogy az általa és társai által vallott programot 1931 márciusában folyóiratcikkben is szükségesnek érezte megismertetni. Az alkalom erre a Munka első fotókiállítása volt, melyet újabbak követtek: áprilisban a Kovács Szalonban, 1932 februárjában az Atelier Személynök utcai helyiségében, márciusban Bécsben és Pozsonyban, április elején Szolnokon. Ez utóbbit a rendőrség betiltotta, mintegy visszaigazolva mindazt, amit Haár egy évvel korábban a „szocialista fotográfus" céljairól megfogalmazott. Arról akkor még sem Haár, sem társai nem tudhattak, hogy tevékenységükre az államhatalom szervezetei és ezek miniszteri rangú vezetői már a pozsonyi kiállítás kapcsán fölfigyeltek. A szolnoki tárlat betiltásának indoka az volt, hogy a képek összeválogatása, elhelyezése és felirata „a legféktelenebb izgatást tartalmazza a társadalmi rend, az osztályok és kormányzat ellen". Hogy Haár idáig eljutott, jórészt Kassáknak volt köszönhető. Haár fél évszázad múlva, világhírű művészként is úgy nyilatkozott, hogy fotográfusként Kassáktól kapta a legtöbbet. Attól a Kassáktól, aki egy-egy kép kapcsán és általában is hozzáértéssel mondott véleményt a fotóművészet esztétikai, szakmai kérdéseiről, s aki mintegy zsűrizte Haár és társainak felvételeit. Hogy Kassák nemcsak esztétaként, hanem politikusként, az ifjúmunkásság és diákság nevelőjeként is milyen elementáris hatással volt Haárra, arról Haárnak a Munka 1932. januári számában megjelent A szocialista nevelés című írása tanúskodik. Elegendő ebből néhány mondatot elolvasni, kiderül: Haár azokat a nézeteket fogalmazta meg, melyeket akkortájt Kassák tézisregényekben, vitacikkekben hirdetett. A Munka szociofotó-csoportjának 1932 tavaszán megjelent A mi életünkből című fotókönyvében Haár hat felvétellel szerepelt. A szakmai elismerés jele volt, hogy a kötetet szerkesztő és tipografizáló Kassák nyitóképnek Haár munkásfej és hídszerkezet egy képpé alakításával létrehozott fotómontázsát helyezte. Haár nemcsak vitákat kiváltó irodalmi és képzőművészeti alkotások szerzőjét, mozgalmak vezetőjét, a baloldali érzelmű ifjúság nevelőjét látta Kassákban. Fölfedezte benne az érdekes fotótémát is. Róla, továbbá a feleségről, Simon Jolánról és az anyáról, a „Mutterkáról" készített felvételeivel különleges pillanatokat megörökítve mintha a külvilág elől gondosan őrzött titkokat törekedne fölfedni, vagy legalábbis új vonásokkal gazdagítani fotói szereplőiről az akkori köztudatban élő képet. Akik tudják, mi történt Kassák és Simon Jolán között az asszony öngyilkossága előtti években, hónapokban, azok tanúskodhatnak arról, mennyi mindent kifejez, mennyire pontos látlelet két ember kapcsolatáról az a felvétel, mely a házaspárról készült 1937 márciusában, Kassák 50. születésnapja alkalmából. A Munka-kör nemcsak ismeretek, tapasztalatok megszerzésének szervezeti kerete volt, hanem baráti, családi kapcsolatok létrejöttéhez alkalmas közösség is. Haár itt kötött életre szóló barátságot Lengyel Lajossal és Kepes Györggyel, a kör rendezvényeire látogató lányok egyikét választotta társul, majd feleségül és portréinak egy részéhez modellül is. Pápa Irén arca látható Haár egyik legismertebb képén, a Napfürdőző című felvételen. A Munka-kör szociofotó-csoportjának tagjai közül Haár volt az egyetlen, aki a fényképezést kizárólagos hivatásának választotta. Már Gerlóczy műtermében dolgozva készített épületfotókat. Építészeti ismeretei, a modern képzőművészet világában való tájékozottsága, az avantgárd fotográfiák és az új orosz filmek hatására kialakult ízlése kiváltképp alkalmassá tették őt a hazai modern építészek, Kozma Lajos, Molnár Farkas, Fischer József és mások új épületeinek fényképezésére. A magyar építészetés fotótörténet számára egyaránt becses dokumentum az a felvételsorozat, melyet Haár Molnár Farkas 1936-ban épült Pasaréti út 7/a szám alatti társasvillájáról készített. Az építész Kozma Lajos segítségének volt köszönhető, hogy Haár 1934-ben saját műteremhez jutott. Kozma beajánlotta őt a szakmától életkora miatt búcsúzni készülő Máté Olgához. Haár a Máté Olga Veres Pálné utcai műtermében töltött egy év próbaidő után mestervizsgát tett. Átvehette a műtermet, s mint Haár Stúdiót működtette tovább. Ekkor már nemcsak szociofotóval és építészeti fényképezéssel foglalkozott, hanem reklámfotóval és idegenforgalmi fényképezéssel is. Barátai biztatására és az idegenforgalmat irányító szervezetek fölkérését elfogadva vidékre, a néprajzi hagyományokat, a paraszti tradíciókat őrző tájakra, településekre ment fényképezni: Kiskunhalasra, Kisbérre, Bábolnára és a Hortobágyra. A szociofotósként és épületfényképészként szerzett szakmai tapasztalatai, stílusérzéke megóvták attól, hogy a hagyományos életformával kapcsolatos jeleneteket fényképezve engedjen a festőiségre irányuló kísértésnek. Ekkori képei a magyar fotográfiában az 1930-as évek közepére létrejött kiegyenlítődést jelzik: befejeződött a merész kísérletezések korszaka, ugyanakkor a festőiségre törekvő fényképezés is elmozdult a tárgyszerűség irányába. A kiegyenlítődés, a mindkét oldalon észrevehető ízlésváltozás jele, hogy Haár sikereket ért el hivatalos pályázatokon: az 1934. évi budapesti Ipari Kiállításon Falusi nagymama című képéért bronzérmet kapott, két év múlva az IBUSZ országos fényképpályázatán - föltehetően a Szent István Bazilika tornyából kitekintve fotografált budai látképért - elnyerte az első díjat. A Budapestről 1935-36-ban készített utcakép-sorozat legjobb darabjai azok, amelyeken Haár a közismert, mindennapi látványt szokatlan nézőpont, merész képkivágás alkalmazásával és különleges pillanat kiválasztásával törekedett a fölfedezés élményét nyújtó valóságként megörökíteni. 1936-ban pályázat eredményeként nagyszabású feladatot kapott: a Műcsarnokban rendezendő Magyar Nemzeti Nyomtatványkiállítás installációjához fényképsorozatot kellett készítenie a nyomdaipari gyártás teljes folyamatáról. A feladatot azért is szívesen vállalta, mert a tervezett képsorozatnak már megvoltak az előzményei eddigi munkásságában: azok a gépeket, anyagokat, munkafolyamatokat ábrázoló felvételek, amelyeket Haár még a Munka-kör szociofotó-csoportjának tagjaként készített. Évtizedek múlva is eleven emlék volt számára,