A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Európai műtárgyfotók Kassák Lajos hagyatékából

EURÓPAI MUTARGYFOTOK KASSÁK LAJOS HAGYATÉKÁBÓL Az egymástól távol, esetleg más és más országban tevékenykedő művészcsoportok, szerkesztőségek közötti kapcsolattartás, információcsere, továbbá a tájékoztatás egyik legfontosabb eszköze a műtárgyfotó. Különösen így volt ez a 20. század második évtizedétől Európa-szerte színre lépő avantgárd mozgalmak esetében. A postára feladott, majd egy másik országbeli folyóiratban reprodukcióként felbukkanó műtárgyfotó a postai küldeményként megtett útjával, nyilvánosság elé kerülésének legtöbbször váratlan helyszínével a határok nélküli Európa gondolatát testesítette meg. Kassák a Ma, a Dokumentum, a Munka, majd az Alkotás és a Kortárs című folyóirat szerkesztőjeként 1920-tól csaknem három évtizeden át szinte folyamatosan kapta közlésre magyar és külföldi képzőművészektől a festményeikről, grafikáikról, szobraikról készített és többnyire aláírt fényképfelvételeket. A művek és fotóik létrejöttét illetően a legkorábbi sorozat az orosz konstruktivisták köréhez tartozó Malevics, Rodcsenko és Rosanova egy vagy több alkotását megörökítő fényképek együttese. A Malevics és Rodcsenko festményeit, kollázsait, térkonstrukcióit bemutató felvételek Oroszországból, a Rosanova-festmény fotója Berlinből, föltehetően Moholy-Nagy Lászlótól érkezett az 1920-tól emigrációban élő Kassák bécsi címére, épp akkor, amikor a Ma szerkesztője a Moholy-Naggyal közösen jegyzett nevezetes képzőművészeti antológia, az 1922-ben megjelent Új művészek könyve anyagának összeállításán dolgozott. A Rosanova-festmény fotója nemcsak az antológiába került be, hanem annak a cikknek a képanyagába is, melyet Kassák az 1922. évi berlini orosz kiállításról írt, s a Ma 1922. decemberi számában publikált. A német fővárosból nemcsak a Rosanova-festmény reprodukciója jutott el Kassákhoz, hanem - föltehetően ismét jórészt Moholy-Nagynak köszönhetően - Alexander Archipenko és Naum Gabo egy-egy, Willi Baumeister öt művének fényképe is. Ez utóbbi együttes, melynek darabjai közül hármat a művész és Moholy-Nagy saját kezű rájegyzései alapján az eredeti műalkotások körébe tartozó „fotórajznak", azaz a képzőművész alkotói közreműködésével létrejött műnek tekinthetünk, azt jelzi, hogy ami a Berlinből érkezett anyagból ma Kassák hagyatékában található, a jéghegy csúcsa volt. Ritka szerencse, hogy a művészettörténeti jelentőségű Baumeister-sorozat Kassák későbbi lakóhelyváltozásai, továbbá a dokumentumai iránt élete végén föltámadt műkereskedői érdeklődés ellenére megmaradt. Elképzelhető, hogy e becses kollekció egyes darabjai olyan alkotásokat örökítettek meg, melyek eredeti vagy másik példányban nem maradtak fenn. Különleges érték az a fölvétel is, melyen a fényképezésre kiválasztott mű mellett látható Willi Baumeister is. Ez a barnás tónusú, kartonra ragasztott fénykép a Kassákhagyaték fotóanyagában a legkorábbi példa arra, hogy a műtárgyfotónak léteznek különleges, „szélső" változatai is: a kompozícióban képzőművészeti alkotást is tartalmazó műteremfotó és az ugyanezen elv alapján készült portréfotó. A műtárgyfotó különleges esete a kirakatfotó is: André Kertész egyik párizsi fölvételén többek között Willi Baumeister 1922. évi hannoveri kiállításának katalógusa látható, a címlapon a német művész egyik alkotásának reprodukciójával. Föltehetően Hannoverből érkezett Bécsbe Kurt Schwitters Merz-ház című művének fénykép-mása. Ismerve a magyar és német művész több mint egy évtizedig tartó kapcsolatát és a bécsi Mában megjelent reprodukciókat, ez a felvétel is csak egy lehetett a Kassáknak küldött fotósorozat darabjai közül. Az 1920-as évek első felében Kassák és a bécsi Ma címére érkezett műtárgyfotók másik nagyobb csoportját a weimári Bauhaus mestereinek alkotásairól készült fényképek alkotják. Ebből az anyagból megkülönböztetett figyelemre tarthat számot az a felvétel-sorozat, mely Walter Gropius 1922-ben készült jénai városi színházának részleteit, a bejáratot, a folyosót, a színpadot és a nézőteret örökíti meg. Gropius e nevezetes korai Ozenfant párizsi műtermében / Ismeretlen fényképész felv. / 1923 k. alkotása a háború után nem maradt meg eredeti állapotában; a német szakirodalom kevés felvételt ismer róla: e körülmény miatt is különleges érték a Kassák által évtizedeken át megőrzött remek fotóegyüttes. Weimárból került Bécsbe, Kassákhoz, illetve a Ma ottani szerkesztőségébe a Bauhaus egyik kismesterének számító, mára szinte teljesen elfeledett Egon Engelien plakátjáról és két játékszeréről készült egy-egy fénykép. Egy másik Bauhaus-tag, Kari Peter Röhl az 1920-as évek elején nemcsak műtárgyfotót, hanem - akár sokan mások - eredeti grafikát is küldött Kassáknak. A hátoldalon saját kezű rájegyzéssel ellátott fényképen gyermekjáték látható. A dessaui Bauhaus korszakából származik az a Moholy-Nagy által már Budapestre küldött remek felvételsorozat, mely az 1931. évi berlini építészeti kiállítás Herbert Bayer, Walter Gropius és Moholy-Nagy által tervezett részeit mutatja be. A fényképek értékét növeli, hogy minden egyes darab hátoldalán Moholy-Nagy saját kezű rájegyzései, információközlései olvashatók. Svájcból Hans Arp és Sophie Täuber Arp által küldött műtárgyfotók közül egy-egy darab maradt meg Kassák hagyatékában. Közülük Sophie Täuber Arp 1920-ban készült Dada 1920 című festményének fényképe azért érdemel figyelmet, mert ennek felhasználásával került be a mű az Új művészek könyve képanyagába. Az 1920-as évek első felében Kassákhoz érkező műtárgyfotók között erős anyaggal van jelen mindaz, ami akkortájt a francia főváros művészeti életében modern értéknek számított. Robert Delaunay alkotásai közül a két alapmű, az Eiffel-torony és a Cirkuláló formák című festmény fényképe jutott el Kassákhoz, Fernand Léger művei közül két 1920 utáni alkotásé. Ismerve a Ma Léger-közleményeit, az utolsó két fotó is része lehetett egy nagyobb küldeményt alkotó sorozatnak. A föltehetően szintén több darabból álló Ozenfant-sorozatból két különleges felvétel