A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Haár Ferenc fotói 1930-1990

HAAR FERENC FOTOI 1930-1990 Haár Ferenc életművét a 75. születésnapra köszöntőt író Miklós Pál „egy roppant ívű, a világot átfogó, horizontális távlatú térképhez" hasonlította. Az erdélyi születésű fotográfusnak különleges képessége volt ahhoz, hogy egymástól távoli és egymástól különböző kultúrák központjaiban rövid időn belül otthon érezze magát. Világpolgár volt, ám soha nem feledte, hogy a származást, az emberré nevelkedést és a kulturális tradíciót Magyarország jelenti számára. Vele történt találkozásaim emlékét fölidézve legtöbbször egy nyári délutánra gondolok. Vendége voltam Budapesten élő rokonai Szeréna úti házának kertjében. A teát és a süteményeket kimonóba öltözött, titokzatos szépségű fiatal japán hölgy - mint utóbb tudomásomra jutott, Haár menye - hozta ki a házból. Jelenléte meghajlással kísért halk köszönésre és a rövid szolgálattételre korlátozódott. Ekkor kezdtem sejteni, ám megfogalmazni ma sem tudom, mi az, ami a magyar fotográfust évtizedekre, sőt azóta kiderült, végleges érvénnyel a Távol-Kelet világához vonzotta. Haár Ferenc 1908-ban született a Brassóhoz közeli Csernátfaluban. Édesapja zsinór- és paszománykészítő mester volt, félig művész, félig iparos, ugyanakkor ambiciózus, a lakhely- és környezetváltoztatás nehézségeitől vissza nem riadó ember, aki családját először Nagyatádra, majd Szekszárdra, végül Budapestre vitte. így Haár gyermekként több alkalommal tanúja és résztvevője volt régi otthon felszámolásának, új környezettel való kapcsolatteremtésnek, élet és hivatás megváltozott körülmények között történő folytatásának. Az apát a szakmai és egzisztenciális felemelkedésre irányuló szándék késztette a lakóhely-változtatásra. A csernátfalvi iparosból a nagyváros Budapesten a Reich Adolf és Fiai-féle zsinórgyár kézműipari osztályának vezetője lett. A családi legendáriumban volt világkiállításon történt szerelés is: a zsinór- és paszománykészítő mester munkáit 1900-ban Párizsba vitték. A Váci út külső része, ahol az apa munkahelye és a család lakása volt, kiváltképp alkalmas lehetett a külvárosok népének életével és a nagyipari termelés, a modern technika és a gépek világával történő mindennapi találkozásra. Nem tekinthető véletlennek, hogy a diákkorú Haár a szakirányú képzés lehetőségeit számba véve az Országos Magyar Iparművészeti Iskolára jelentkezett. Belsőépítésznek készült, ám Kaesz Gyulától, az 1920-as évek közepe utáni modern magyar bútortervezés és reklámművészet egyik vezető mesterétől nemcsak szakmát tanulhatott, hanem a képző- és iparművészet szinte minden területére és aktuális problémájára kiterjedő tájékozottságot is. Tanulmányai befejezése után 1928-tól az építész Gerlóczy Gedeon tervezőirodájában dolgozott, részletrajzokat készített a kivitelezéshez, távlati képeket a megtervezett építményekről, egyidejűleg foglalkozott plakátkészítéssel és reklámgrafikával is, a gyakorlatban kipróbálva mindazt, amit szerkesztés, arányérzék, modernségigény terén Kaesztől megtanulhatott. A fényképezéssel - mely hamarosan élethivatása lett - a családi körben, gyermekként találkozott először. Apja amatőr fényképész volt, aki jeles események, évfordulók alkalmával szívesen készített felvételeket családjának tagjairól és feltehetően másról is. Haár Ferenc 1928 körül kezdett fényképezni. Részben azért is, mert a tervezőirodában végzett munka, a részfeladatok végzése nem elégítette ki. A fényképezésben vonzotta, hogy a teljes folyamat ura lehet, végig kezdeményezőjeként, irányítójaként a mű megszületésének. Egyik visszaemlékezése szerint első felvételeit falun készítette, legkorábbi képének egy parasztfiúról készült felvételét tartotta. Ugyanakkor a Munkás Testedző Egyesület fotócsoportjának tagjaként ipari témájú felvétellel lépett először a nyilvánosság elé. Haár Ferenc, 1980 k. / Lengyel Lajos felv. © Lengyel János Erre a Kassák által szerkesztett Munka című folyóirat 1930 júniusi számában került sor. Haárt ipariskolai osztálytársa, Juhász László belsőépítész vitte el a folyóirathoz kapcsolódó Munka-kör egyik rendezvényére. Olyan mozgalommal ismerkedett meg, mely elméleti megnyilatkozásaiban és gyakorlati tevékenységében fogékony volt az avantgárd kísérletező szelleme és új kifejezőeszközei iránt, ám legfontosabb feladatának az ifjúmunkásság és a baloldali érzelmű diákság politikai és kulturális nevelését, a társadalmi küzdelmekre történő fölkészítését tartotta. Haár Kassákkal találkozva az avantgárd legjelentősebb hazai személyiségével került kapcsolatba, Kepes György, Trauner Sándor, Korniss Dezső, Vajda Lajos és Hegedűs Béla személyében pedig olyan képzőművészekkel, akik műveik avantgárd jellege miatt kényszerültek otthagyni a képzőművészeti főiskolát. Haár rögtön bekapcsolódott a Munka-kör szervezeti életébe. Részt vett a beszélgetésekben, vitákban, tagja lett a szavalókórusnak és a népdalkórusnak, majd 1930 őszén a Munka-kör szociofotó-csoportjának. E csoportban - Bass Tibor, Gönci Sándor, Lengyel Lajos és mások társaként - tanulta meg Gró Lajos és mindenekelőtt Kassák Lajos érveit elfogadva, hogy a fotó baloldali művész számára az emberformálás eszköze, rádöbbentő, mozgósító hatása révén társadalmi tett, a világ megváltoztatására, egy új életforma létrehozására irányuló szándékot kell fölébresztenie nézőjében. Hogy világnézetet kifejező hatást tárgyszerűségével, megismerésre és megismertetésre törekvésével tud elérni, mégpedig a fotóművészet sajátos eszközeinek alkalmazásával. Haár ekkori képein - akár embert, akár munkafolyamatot, akár munkaeszközöket, gépeket örökítenek meg - rögtön feltűnik a nézőpont, a kivágat tudatos alkalmazása. Legjobb példa erre a Mezei munkás címmel ismert felvétel, melyen a rekkenő nyári melegnek kitett, a mezítlábas létezéshez szoktatott emberi lábfej a vasvilla acélfejével sajátos