Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Visszajáró szerelem

VISSZAJÁRÓ SZERELEM Ó, szegény és csöndes Hegyvidék, ahol születtem s ti jegenyék, akik a hold alatt ezüst ruhában kísértetek az úton, ó, ligetek és kék tavak éltek és sokasodtok szép emlékeim között. Messze sodort az idő, de nem feledtem semmit áll még a ház, melyben anyám emlőin csüngtem egykor és kiről költhetnék éneket, ha nem a kovácsról ki mesterem volt s olykor vad borokkal itatott. Hogy mire szemeltek ki az egek, mit tudtam én olaj és vasszerszámok közt fújtam a tűz bokrait s zengő üllőmön, hogy kinyílt a csodálatos rózsa fölém emelte kezét a mester és megáldott. Kilenc fia volt ennek a kovácsnak s egy lánya kis szívem ájultan dobolta léptei ritmusát s hullottak könnyeim, ha láttam kimenni a házból fodros aljú ruhában, piros kis ernyő alatt. Úgy szenvedtem, mint akinek tőrt vertek mellébe s elindultam a világba, ó, időtlen bánatom akit elhagyni kívántam, velem maradt örökre bujkál és előbukkan betűim erdejében. Gondoltam már, legjobb lenne, ha egy csöndes estén akár a reménytelen vőlegény, meghalnék érte s amíg világok harcolnak és véreznek felettem virág nőné be szívemet s Néki illatozna. 1940-1941 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom