Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)
A misztérium születése
A MISZTÉRIUM SZÜLETÉSE Nem tudom megmondani, miért gondolok Rá annyiszor mostanában. Talán azért, hogy észrevétlenül megöregedtem, talán, hogy súlyos terheim viseléséhez segítségét remélem, vagy talán éppen azért, mert nem rokkantam meg testben, és nem hervadtam el lélekben. Talán éppen azért vonzódom hozzá, mert Őt sem törte meg az idő, kétezer éve él közöttünk, anélkül, hogy alakot változtatott volna. A hívők még most is benne látják a győzedelmes megváltót, a költők meghittebben szólnak hozzá, mint kedvesükhöz, és a festők úgy ábrázolják, mint egy ifjú embert, egyenes derékkal, selymesen puha szakállal stekintetében a kiolthatatlan lélek fényeivel. Ha Rá gondolok, gyermekkori emlékeim között élek, mintegy félelem és kétségek nélkül, a paradicsomkertben bolyongok, abban a kertben, amelynek se kerítése, se kapuja nincsen, mintha azonos lenne magával a felmérhetetlen világgal, s bármerre lépek, s bárhol pihenek meg, mindenütt a virágos kert közepén érzem magam. S emlékszem rá, ugyanígy éreztem magam azokon a téli éjszakákon is, amikor anyám kezét tartva, körülöttem kisebb testvéreimmel elindultunk az éjféli misére. Nagy telek voltak akkoriban, a csillagos, hideg ég alatt fehér hósivatagban vándoroltunk, s valami gyöngéd, szorongó érzéssel a szívünkben füleltünk és vizsgálódtunk, merről érkeznek felénk társak, és kik mellé csatlakozhatnánk a mély öblű, titokzatosan csendes éjszakában. Innen is, onnan is jöttek a vándorok, némelyek meleg subába takarózva csöndesen, mások messze csengő hangon énekeltek, megint mások olajlámpást lóbáltak maguk előtt, és úgy tűnt, mintha egy-egy földre szállt csillag vezérelne bennünket a torony irányában. A templom, amely egy dombon állt, és égő ablakszemekkel világított az éjszakában, ekkorra már megtelt emberekkel, tömjénillat szállt felettünk, s a kóruson búgott és zengett az orgona hangja. Barna és megható volt ez a hang, átizzó tüzekkel a mélyén, s varázslatos ereje megejtett mindannyiunkat. Fekete kendős öregasszonyok ültek a padokban egyik oldalt, másik oldalt ősz férfiak hajadonfőtt, lecsüngő bajusszal, behunyt szemekkel és összekulcsolt kezekkel. Fent a magasban jobbról a lányok, balról a legények csoportjai álltak és énekeltek úgy, mintha ebben a meghitt órában velük zengene az egész világ. Mennyből az angyal lejött hozzátok pásztorok, pásztorok Hogy Betlehembe sietve menve lássátok, lássátok. Istennek fia, aki született jászolban, jászolban Ő leszen néktek üdvözítőtök valóban, valóban. 37