Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)

Péter Zoltán: Kassák bécsi váltása

lehetőségek, de ugyanakkor magyar részről heves támadások érik. Többek között a proletkult mellett elkötelezett, a Ma-körből kilépett „eretnek" csoport (Barta Sándor, Uitz Béla) és a klasszikus modernitás helyzetét védelmező Balázs Béla és Lukács György bírálják Kassákot. 1923-ban már Kállai Ernő és Moholy-Nagy László is elégedetlen, de - ellentétben az Egység tagjaival - ők nem pozícióharcot folytatnak. Esetükben inkább az a pusztán ideologikus meggyőződés érvényesül, hogy a kommunizmust a képarchitektúrával nem lehet megvalósítani, mert túlságosan elvont. Összegzésként elmondható: a Kassák művészetét támadók annak a - tipikusan kelet-európai és orosz - intellektuális és művészi beál­lítódásnak adnak hangot, miszerint a művésznek muszáj politikailag és társadalmilag is elköteleznie magát. Ebből az emigrációban Kassák csak annyit fogadott el, hogy kell hatni és nevelni ilyen irányban is, de csak művészként, tehát nem politikai, hanem kizárólag művészi eszközökkel. A ló meghal és a madarak kiröpülnek részlet egy átfogó elemzésből A poéma címe („A ló meghal és a madarak kiröpülnek") és befejező mondata („én KASSÁK LAJOS vagyok * s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár *") közismerten számtalan interpretációt és vitát váltott ki. Az én értelmezésemben a ló kifejezés a domináns politikai és művészi rendszert jelenti. Ezzel szemben a madár szabadságot, költőt, tehát egy dominált rendszert fejez ki. Ez a retorikai kontraszt számos egymással szembehelyezett implikációt idéz elő a műben. Végeredményben a címnek van egy enyhébb politikai és egy erősebb irodalmi dimenziója. A cím erősebb implikációja szerint a tradicionális művészet „meghal" és az új, konstruktív művészet „él"; aminek magyar vonatkozásban a versből és kontextusából kiolvasható két fő oka lehetséges: Kassák 1915-ben bevonult az irodalomba, Ady Endre 1919-ben meghalt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom