Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Az Olümposz bűvöletében - DEVECSERI GÁBOR: Levél Vas Istvánhoz

-És: Hát, ha az ő kezeművéből keresek lejegyezni ... (Vas István. Szándéktalanul: prózában, az e levelemet kiváltó cikkben.) Emlékező-érzelmesen természetes: Hol van az éj, amikor még vigan szürkebarátot ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból? (Radnóti) Tragikusan természetes: Voltak akik fogukat csikorítva rohantak a tűzbe. (Radnóti) De különösen ez: Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen távoli erőkben s idegen legelőkön alusznak. (Radnóti) Különösen e sorok alkalmából kérlek, gondold meg: vajon megártott-e fennkölt-megragadó természetességüknek az, hogy nincs az a „rémuralkodó" klaszszika-filológus, aki prozódiai tisztaságukon foltot lelhetne? Vagy a következő sor éri-e el kevésbé a természetességet amiatt, hogy az antik hexameterben oly gyakori geometrikus díszítménnyel, „őrálló szavakkal" és keresztes szerkezettel ékes? hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását (Radnóti) S kérlek, gondolj arra is, vajon ha ebben a most idézett sorban egy vagy két szótag hosszúságát hangsúly, vagy egyetlen verslábát trocheus helyettesítené, nem fogyatkoznék-e meg az őrálló szavak ereje, nem válnának-e komoly szerepű ékességből értelmetlen heverő tárgyakká, mint beomlott tető két tartó oszlo-