Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Zeusz hasznos fia - TÓTHNÉ KIRÁLY KATALIN: „Találkozásaim" Devecseri Gáborral

Tóthné Király Katalin „TALÁLKOZÁSAIM" DEVECSERI GÁBORRAL Soha nem találkoztam Devecseri Gáborral személyesen, mégis úgy érzem, hogy műveinek és könyvtári gyűjteményének ismerete alapján immáron több évtizede ismerősöm. Kiskamaszként, talán a megjelenés után egy-két évvel került a kezembe, teljesen véletlenül az Iliász. Elolvasása után az Odüsszeiát már tudatosan kerestem. Akkor persze még nem tudhattam, hogy a fordítások és kiadások ideje nem követte az eposz belső időrendjét. Csak azt tudtam, hogy valami csoda részese vagyok, amit valójában nem is értettem még akkor. Voltaképpen az egyértelműnek tetszett, ahogy a Sánta kovács Akhilleusz pajzsára „Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert / és a sosempihenő napot is meg a szép teleholdat". Tudtam, hogy a nap „sosempihenő", meg azt is, hogy a mozgását itt nem lehet érzékeltetni. Ám amikor az alábbi sorokhoz értem: „... s házukból a menyasszonyokat fáklyák tüze mellett / végig a városon át, sok nászdalt zengve vezették ..." továbbá, hogy „örvénylő táncban perdültek az ifjak; a lantok / és fuvolák harsány szava szólt;" nem értettem miért, hogy szinte hallom a nászdalt, s a hangszereket meg a csorda körüli lármát? Miért látom a sarlókat lendítő kezeket mozgásban, vagy a csörgedező vizet meg a futó kutyákat? Miért? Hiszen a pajzs élettelen aranyból-ezüstből-ónból-rézből van. És egyáltalán mi ez a szépség, ahol látom a nagynevű Sántát munkája közben, érzem a kovácsműhely melegét, s hallom Akhilleusz anyjának könyörgését? Persze tudtam, hogy mese ez is és mégis más, mint az eddig hallottak-olvasottak. No meg igaz történet is lehet, de akkor a görög regékből megismert istenek, miért vannak jelen? Ezek a kérdések megválaszolatlanul maradtak akkor, hiszen kamaszleányként nem tanultam ókori irodalomtörténetet, esztétikát, műfajelméleti kérdésekről nem volt tudomásom, nem ismertem a szépség definícióit, nem hallottam Schlegelről, s az időbeli és térbeli művészetekről. Egyszerűen csak faltam a könyveket, válogatás nélkül, véletlenszerűen és mégis - akkor ezt a fogalmat sem ismertem - a legelső katartikus olvasmányélményem Homérosz Iliásza volt. Ahhoz kapcsolhatóan „találkoztam" először Devecseri Gáborral.