Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Amennyire lehet, nem ölünk - MÁTRAI-BETEGH BÉLA: Három költemény az Irodalmi Színpadon
Mátrai-Betegh Béla HÁROM KÖLTEMÉNY AZ IRODALMI SZÍNPADON Somlyó György: A bírák könyvéből - Vas István: Római rablás Devecseri Gábor: Bikasirató Játék volt, sokkal inkább játék, mint leckeóra és kísérlet az a pillanat, amikor az ötödikben a kémiatanár keze alatt a fajansz-lavór vízszínén körbe kezdett futni a káliumszemcse. Körbefutott, sistergett s fölötte ibolyakék lánggal égett a hidrogén. Futótűz a vízen. Égő kis gálya a mosdótálnyi Csendes-óceánon. Kalózkaland, látvány, muri, irodalmi élmény, Verne-élmény, May Károly-élmény inkább, mint tudományos demonstráció. Mit tudtuk mi akkor, kamaszok, mi megy végbe a vízben, abban a kis káliumdarabkában, a fémes elem molekuláiban, ionjaiban, míg lángolva szalad a vízen. Csak azt láttuk, hogy még szikrázva őrjöng, közben egyre fogy, emészti magát s végül az utolsó szemig ellobban a nyílt vízen. Mit tudtuk akkor - ma is csak tudom, de nem értem -, hogy ebben a különös elemben ilyenkor, a víz érintésére, összeomlik a kristályrács, ionjai kiszabadulnak, átalakul s nem káliumnak hívják többé, hanem káliumhidroxidnak. Máig is csak annyit értek belőle, s ez nekem elég, hogy az elemben dráma játszódott le akkor, tragikus folyamat, iszonyú erők találkozása, ütközése, harca, míg az elem meg tudta váltani magát anyaga nyűgeitől, gúzsaitól, szorításaitól s ibolyalánggal, apró örömtűzzel hírt adott arról, hogy sikerült megsemmisülnie. De önfeláldozása árán módosított egy kicsit, egy nyugtalan lángnyit legalább, a tál állóvízen. Három költemény érintkezik most néhány négyzetméternyi deszkapódiumon a színpaddal egy csészealjnyi színházban az Irodalmi Színpadon. Körbefut, sistereg, elég és világít. Somlyó György ,^4 bírák könyvéből", Vas István „Római rablás" és Devecseri Gábor „Bikasirató" című műve. Három, olvasásra szánt, csöndes élményre szánt, eltűnődni valónak termett mű merőben új közegben, hangos és egy kicsit mindig izgatott térben: nézőtéren, tehát egy kicsit piactéren, vásáron és közszemlén. A magányos gyönyörűségre született műfajnak, a versnek az az igénye támadt, hogy közös élmény, közösségi ünnep legyen belőle. A három költemény ionjai kiszabadultak a színpadra, a három költeményt nem versnek hívják többé. Dráma lett belőlük. Mind a háromból másféle dráma, de kétségtelenül dráma, a műforma félreismerhetetlen külső ismertetőjeleivel. Elsősorban azzal a
