Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Amennyire lehet, nem ölünk - ORTUTAY GYULA: Devecseri Gábor emlékezete

mégis mindenre ártatlan bizalommal tekintő szeretet élteti életének legnehezebb korszakaiban is, ez nem engedi, hogy életörömét megölje a hónapokon át fojtogató halál. A halál csapdájában is az áradó szeretet fordul verseiben eltűnő életére való emlékezéseiben is felénk: Ő mindig az ajándékosztogató, az adakozó, aki nem kapni akar, aki a symphiléin az együtt szeretni elvei szerint osztja szét önmagát. A diadalmaskodó fiú életszeretete, humanizmusa ez nem valami elvont filologizáló humanitás. S e fiú-i magatartást áthatja az öröm állandó életérzése s ez is diadalmaskodó vonása. Hány alakban is! „Törékeny az öröm" - sikoltják ... a költők századokon át - írja a Mulandóság cáfolatául-han s folytatja - „Nincs állandóbb, úgy vettem észre". S ezért is fedezi fel a szépet, minden alakjában, még a születés előtti formákban is, hiszen: „A szépség hogyha már kinyílt, nem válik barna röggé" - írja - inkább a barna rögben is meglátja a virág, a telt virágzás gyönyörét. Ezért tárult ki s ezért gazdagodott személyisége az egész meghódítható világgal, Don Juan szerenádjá-han felzendült öröme ezért kiált így: „Mindenütt vár száz csoda!" Akárha mottója is lehetne költészetének, a világra nyílt ragyogóan kíváncsi tekintetének ez a sor: mindenütt száz meg száz csoda várja, a barátságban, a kimeríthetetlen, megunhatatlan szerelemben, a városában, Budapesten, az epidauroszi tücskök zenéjében, Homérosz, Catullus, Plautus világában, az irodalomban - a mindenen túlhabzó, zöldezüst tengerben, az életben, amelynek ragadozó halait, játékos delfinjeit egyszerre énekelte meg. Ez az életöröm meríti el a szerelem vad hullámverésében s ringatja el mindegyre édes öblében is. A görög példázatok szavával szóljunk, hiszen úgy kedvelte ezt. Nauszikaa ártatlansága éppúgy megejtette, mint Kirké vadsága, Kalypszo chtonikus ereje, s ahogy örök csillaga volt a hitves, a szelíd és hoszszútürelmű Pénelopeia. S mily csodálatos, elbűvölő, ahogy a mindent egyszerre akaró fiú telhetetlenségével látja egybe Afroditét és a szűzi Athénát. Hogy fogalmazza meg ez a költészet s ez a szerelemfilozófia a mindig egyre s a mindig másra vágyás vergődését, az egyesülő elszakadást és a „szép hazatérés" hűtlen hűségét! Csak ez a hermészi, fiúi alkat tud ennyire belefeledkezni, szinte ártatlan szemérmetlenséggel, világra való kitárulkozással a szerelembe, s csak ez a gyöngéd alkat boldog annyi ártatlan alázattal a hűség szelíd örömeiben is. A szerelemnek ez a költészete és filozófiája, Athénát és Afroditét