Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)
rillák fölött. Gyerek voltam? Az Eddát ismét elővettem. Emlékszel még azokra a levelekre, amelyekben bereferáltam a kezdő Hitlerről a rádióbeszédeit méltatván? Kár, hogy a „Nyugat-komplexumot" nem sikerül sehonnan sem kiirtani. Mérgezett hely ez — Babitséktól Kékyékig. A teljes, totális, buddhai magány segít csak. Tanulj meg végre in praxi kertész lenni, metszeni, oltani — fák, fák, mindig csak fák. A világ? Keretzavar az egész. Talán túlságosan is sokat bíbelődtünk a keretekkel, hagyjuk! Igaz, a kalitka rácsai ránk eshetnek és agyonnyomhatnak — nem közömbös talán a rács —, de „ott túl a rácson": Buddha, Edda... Eddától Buddháig: ilyen összefoglalás is leköt. Kerényitől semmi hír. Most sokat biciklizek. Koptatom a szívemet. Hadd kopjék, nincs rá szükség, efféle dobbanásra. Szekfűd, Minőségi forradalmad és Magyar ritmusod — ha egyszer még találkozhatunk — bevagonírozását elvállalnám. Emlékül, hogy találkoztunk egyszer. „Két csend között..." Szeretettel köszönt: 1940. VII. 1. G.Pali A Költők s. D.-bent az Új Élet se vállalja. A kat. dogmába több helyt beleütközött. Másrészt a világi cenzúra is gáncsoskodik. Három ívet egy esztendeje nem vagyok képes kiadni. Ez aztán magány és vidék! 294. [Felsőgöd, 1940. júl. 9.] Felsőgöd, 1940. júl. 9-én Kedves Pali, többször is elolvastam lapodat, fájdalmas dolog, ha egy barátság mérlegét ilyen tehetetlenül kell az embernek olvasnia. „Látod, mibe került a barátságod, el vagyok szigetelve, a legkülönbek közé tartozom, s 1 P-t sem kerestem." Tökéletesen igaz, s mindaz, amit még mondhatnál. Mentségem az legyen, hogy e barátság felújítására te jelentkeztél, hogy én a Kisebbségben védelméről lebeszéltelek, s hogy — nos, magam is a földön vagyok, véglegesebben, mint te. Én már a télen Debrecenben azt gondoltam, amikor Károllyal majdnem sírásig kínoztatok, hogy ilyen embernek, mint én, bűn barátokat tartani, hisz meg kell hogy gyűlöljék azért az állapotért, amelybe belevonszolja őket. Az, hogy munkáid nem jelenhetnek meg könyv alakban, kétségtelen botrány, hisz tán senkinek sem volt épp ezekben az utolsó években olyan termékeny a fejlődése. Én ígéretet nem tehetek, de ha az az „írók kiadója", amiről itt most beszélgetnek, létrejön, a kettőnk sorsát összekötöm. „Most, mikor minden rózsa nyílik": ha ezt az én „bevagonírozásra" váró könyveimre érted, tévedsz, ez a könyvnap énnekem, a keresztény ifjak jóvoltából, súlyos erkölcsi kudarcot hozott, s természetesen egyetlen fillért sem. A könyvekből is azért nem kaptál, mert úgy, ahogy kiadták, nem vállalom őket, nem is küldtem senkinek sem. A Szekfűt tán vállalnám, de abból idáig egy példányt láttam, s azt sem tudom, hogy merre van. Remélem, hogy elkeseredésed csak múló rossz hangulat. Én úgy érzem, épp neked