Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

voltam bátor, sőt vakmerő, de az a gyanúm, hogy inkább könnyelműségből, mint hajlamból s a veszély tudatos felmérésével. Innicheni, ujjongtatóan boldog emlékeimhez tartozik az az egy-két egésznapos kirándulás, melyet kocsin, úgynevezett landaueren tettünk a környékre, egy nagy hintóban, melynek fedelét le lehetett ereszteni, hatan is elfértek benne, én a kocsis mellé, a bakra ülhettem. Egész napra való elemózsiát vittünk magunkkal, mert szállodában enni egészségtelen és drága lett volna. A kocsi áthajtott Toblachon — egy egész utcasor hatalmas szállodákból —, kirándulásunk végpontjára már nem emlékszem. De oda soha nem jutottam el, ahová a leginkább vágytam, a Misurina-tóhoz, melynek gyönyörű neve megbabonázta képzeletemet; az kétnapos kirándulás, és túl drága lett volna. Szüleim módosak voltak, de polgári mértéktartással költekeztek; mindig külföldön, de mindig kis fürdőhelyen nyaraltak, magánhelyeken, sose szállodában; két cselédet, házitanítót vagy nevelőnőt tartottak, mindenre költöttek, ami a gyerekeik egészségéhez, neveltetéséhez szükségesnek látszott, de színházba, hangversenyre alig jártak, vendéglőbe sem, vendégséget ritkán adtak, egyszóval takarékosan éltek, de mérhetetlen magasságban az ország színvonala fölött. Ez a tudat még ma is bőszít, bár nem hibáztatom őket; mit tehettek volna? Ajándékozták volna el a vagyonukat? Nagyon szerettem a „Burg"-ba feljárni; anyám még évtizedek múlva is nevetve emlegette, hogy letagadtam a már megeredt esőt is egy képzelt kék foltra mutatva az égen, csak hogy indulásra bírjam. Lehet, hogy ezt az öncsalást a derült éggel később is gyakoroltam? összebarátkoztam egy szomszédságunkban lakó, három-négy évvel idősebb osztrák fiúval. Loislnak hívták, nagyon szép szőke gyerek volt, de buta. S vajon nekem mit használ, hogy az átlagnál valamivel eszesebb voltam? Meg tudott óvni a boldogtalanságtól?. . . épp ellenkezőleg. Az írói tehetségemnek is összehasonlíthatatlanul több szenvedést köszönhetek, mint örömöt. Egyszerűnek, közönségesnek, átlagembernek lenni, az az elképzelhető legnagyobb emberi boldogság. * Különösképp más osztrák nyaralásainkról semmi emlékem. Csak nevek: Millstadt am See, Spital am Semmering. De az a gyanúm, hogy Innichenbe két, különböző osztrák nyaralóhely emlékeit hordtam össze. Ez is azon dolgok közé tartozik, melyek már többé nem deríthetők fel. öcsémet sehol nem látom, pedig hát nyilvánvalóan ott volt velünk. Mindössze egy vonatútra emlékszem, éjszakai utazás, airúkor a fülke két pamlaga