Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)
Önéletrajzi jegyzetek, 1958
sétacsarnok vitt el egészen a kávéházig, a rásütő nap melegétől kellemes faszaga volt, árnyéka kiváltotta az embert a töltés hőségéből, padok álltak benne, egy-egy pihenő, újságot olvasó, szakállas öregúrral, horgolgató nénivel. Hétköznap még itt is kevés volt az ember. A csarnok végén, balkéz felől egy Stollwerck-automata, egy kétfilléresért lehetett egy karamellt vagy savanyú cukorkát (barna papírba csomagolt, négyszögletes) vásárolni nála, de anyám sosem engedte meg. Jobboldalt, a csarnok vége s a kávéház között, amely ilyenkor teljesen üres volt, két különös, alacsony fa állt ; görcsös, ide-oda kígyózó vastag ágakkal, halványzöld, keskeny levelekkel, sosem sikerült a fajtájukat megtudnom (nyesett olajfák?). Azt képzeltem, Afrikából, Ázsiából, messzi dzsungelekből jött fák. Mi anyámmal, a csarnokból kiérve, balra kanyarodtunk, a lóvasút felé, amely a mai autóút helyén vitt a Felsőszigetre (életemben talán csak kétszer-háromszor ültem rajta), de egy-két perc után letértünk egy jobboldalt elágazó utacskára, mely orgona, jázminbokrok, óriási, százados fák között egy padhoz vezetett, „a mi padunkhoz", mely egy magában álló, tavasszal vörösen virágzó, szinte égig nyúló vadgesztenye alatt állt, szemben egy nagy napsütötte réttel. Ezen is elszórtan, itt-ott nagy fák álltak. Élesebben emlékszem, s ma is, visszaemlékezve, jobban meghat ez az alapjában véve egyszerű táj, mint a természetnek ezer egyéb pompás, hatalmas részlete, melyet azóta láttam (és azelőtt: tenger!). Zavartalanul boldog voltam, s már egészséges is ezekben az években, talán ezért. Anyám olvasott, én leckéimet tanultam, vagy szintén olvasgattam. Délben hazamentünk, s anyám megengedte, hogy — bár tilos volt — törjek a jázminból s az orgonából, soha azóta még virágnak olyan édes illata nem volt. A padnál messzebb nemigen jutottunk, de egyszer, amikor márciusban elsétáltunk a sziget közepéig, az Arany János-tölgyek tájékán, a pázsiton, a bokrok között bújócskázva vadul növő erdei ibolyára leltem, s azontúl minden év márciusában egyszer-kétszer odacipeltem anyámat. Ősszel gyönyörű, politúrozott vadgesztenyét vittem haza degeszre tömött zsebeimben. * Öcsém születése előtt, mint említettem, Nina néni magával vitt Abbáziába. Kevés emlékem maradt erről a nyárról, a legmaradandóbbat talán a délszaki növényzet hagyta bennem. Valaki elhitette velem s Lilivel, hogy valamelyik húsos, fénylő levelű bokor leveleiből olajat lehet préselni, ezt szedegettük aztán nyakra-főre, nem tudom meddig. Lilinek egyszer kinyílt a fürdőköpenye — hétéves volt -, akkor láttam először meztelen nőt, de ez semmi nyomot nem hagyott bennem. Engem annak idején dajka szoptatott, öcsémet anyám,