Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

írtam, melyben az internacionalizmus nevében mint a nemzet utolsó énekesét parentáltam el. Jellemző az akkori idők gondolatzavarára, hogy Babits — akit egyetemi tanárnak neveztek ki —, mint maga mondta nekem, ismertette ezt a tanulmányomat, ezt az ostobaságot, egyik előadásán. - Emlékszem Linder hadügyminiszter híres mondására: nem akarok több katonát látni. S arra, hogy egy tengerészküldöttség járván valamelyik miniszternél, az egyik közülük a miniszternek arra a kérdésére, tudják-e, hogy miért lázadtak fel, rekedt, mély hangján azt felelte: a tengerész nem kérdi, miért, a tengerész az lázad (nagyon tetszett, évekig idéztem). Tán akkoriban határoztam el, hogy egykor megírandó nagy regényemnek a luciferi mondás lesz a mottója: non serviam. Emlékszem arra, hogy otthon, szobámban ülve, egyszer beállított hozzám egyik szomszédnőm, egy kövérkés, lompos, fekete lány, akit csak látásból ismertem, bemutatkozott, s rendkívüli eréllyel felelősségre vont, hogy miért nem vagyok kommunista. Stern Jolán volt, majdani felesége Hevesinek, a későbbi népbiztosnak. (Felszabadulás után is találkoztam vele, már elvált Hevesitől, Paulussal egyszer nála voltunk rózsadombi lakásán.) Tény, hogy ügyefogyott, esetlen agitációja - többször is bejött még hozzám - hatással volt rám, még a tél folyamán beiratkoztam a pártba, elsősorban persze más érvek hatása alatt. Hevesi is a Veronikában lakott, Korvin-Klein Ottó is egy ideig, de utóbbival nem ismerkedtem meg. A pártba való belépésemnek végső lökést az a jelenet adta, a Modern kávéházban voltam egyszer tanúja (Erzsébet-hídfő): egy kommunista agitátort, bakaruhában, a kávéházban ülő tisztek lefogtak, s kivittek magukkal az utcára. — Emlékszem az öreg Diener bácsira, a pesti Forradalmi Tanács elnökére, s kedves öreg kis feleségére (kölcsönkönyvtáruk volt a Nádor utcában), nem tudom, hogy ismerkedtem meg velük. Az asszony is egész napját férjével együtt a Tanácsban töltötte, s ha ő vette fel a telefonkagylót, furcsa németes kiejtésével így jelentkezett: itt a forradalmi tanács felesége beszél. (Később Párizsban bélyegkereskedőként láttam őket viszont.) — Fazekas Sándor barátom, később népbiztoshelyettes, akkoriban szervezte az Alkotóművészek és Tudományos Kutatók Szövetségét, melynek az ország valamennyi haladó művészét és tudósát egybe kellett gyűjtenie. A szervező bizottság Fazekas Üllői úti lakásán tartotta megbeszéléseit, Füst Milán óriási eréllyel dolgozott. - Végül emlékszem egy heves vitára, mely az Otthon Körben zajlott le (már jártam oda, de nem kártyáztam), néhány nappal a kommün kikiáltása előtt: Nádas Sándor, a Pesti Futár szerkesztője magából kikelve támadta Tarján Vilmost, aki a Gyűjtőfogházban meginterjúvolta a lefogott kommunistákat, leírta, hogy a rendőrök megverték őket (Kun Bélának betörték a fejét), s ezzel részvétet s kedvező hangulatot teremtett irányukban. Az Estben jelent meg a cikk.