Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A párduc
férfi, aki már régóta valami álombeli kalandra várt. Hátha éppen most kezdődik ez a kaland. Egyelőre csak afféle szokványos telefonbeszélgetés kezdődött, a dévajkodó nők s az egyre kíváncsibbá vált, egyre inkább érdeklődő író között. — Kik maguk? Honnan ismernek engem? A műveimből? — A műveiből is, természetesen, de egyebünnen is. — Hol lehet magukat látni? — Itt nálunk. Legyen szerencsénk egy csésze teára. Szendvicseket is kap, méghozzá igen finomakat. — Hol az az itt nálunk? — Budán. — Megmondták a pontos címet. Nevet nem mondtak. Karinthy nem ment vissza a kártyaszobába, kocsiba ült, s néhány perc múltán Budán volt. De ő nem lett volna az, aki, ha mire Budára ér, el nem felejti a házszámot. Egy ideig kerengett a környéken, végül is megunta, visszament az Otthon körbe, a kártyaszobába. Kis idő múlva újból telefonhoz hívták. Csodálkozó, szemrehányó hangok. — Vártuk, miért nem jött? Nem szép magától. Csak nem fél tőlünk? Jöjjön — sokat sejtető ígérgetés —, nem bánja meg. Konyakot is kap. — Maguk rossz címet mondtak — méltatlankodott Karinthy. — Engem ne ugrassatok - már tegezte őket -, visszamegyek a kártyaszobába, és nekem hiába telefonáltok, többet nem jövök a telefonhoz. — Dehogy, dehogy, maga tévedett. Kiderült, hogy mégiscsak ő felejtette el a házszámot. Erzsi asszony most a nevét is megmondta, s ez a név természetesen nem volt idegen Karinthy számára. — Na jó, akkor mégis inkább kimegyek megint. - Újból kocsit hozatott, s hamarosan ott ette a rakott kenyérkéket, itta a borpárlatot. A lakásban véletlenül éppen rövidzárlat volt. Egyetlen szál gyertya félhomályában ott beszélgetett a három fiatalasszony társaságában, illetve csak kettejükkel, mert a harmadik, a legcsinosabbik, a fával fűtött cserépkályhához dőlve, egyetlen szót sem szól, nagy, fekete, fényes szemével, „titokzatos pofával figyel (ahogyan a Kötéltánc 3 című, ködös, zavaros, kiismerhetetlenül izgalmas, emellett helyenként vulgáris regényében mondja „Ernáról , a barátnő Ernáról, aki talán Carabella is egyben, aminthogy Jellen Rudolf és Raganza is egy és ugyanaz a személy). - Csak nézi őket, csak egyre szorosabban simul a kályhához, magas, karcsú, ruganyos termetéhez tapadó fekete selyemruhájában.
