Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A párduc

A PÁRDUC Az 1920-as januárvégi délutánon három asszony itta teáját, harapdálta a szendvicseket a Lágymányosi utca 5. számú ház földszintes lakásának egyik jól fűtött, szép stílusú bútorokkal berendezett szobájában. Volt iskolatársak. Mind a három fiatal, mind a háromnak apró, még kocsiban tologatott fiúgyermeke dajka gondjaira bízva. Néhány nappal ezelőtt szánkáztak a hegyoldalban, a Ménesi úton, a szánkó a kanyarban rosszul fordult, nekifarolt egy kerítésnek, eltört egy lécet, s az asszonyok közül az, aki a szánkóban leghátul ült, megsebesült az eltört léctől. Az ő kedvéért a másik kettő is lemondott a mai sportolásról. Már mindent megtárgyaltak, s mivel amúgyis sülve-főve együtt voltak, kifogytak a beszélnivalóból. — Telefonálni kellene valahová — indítványozta egyikük. A végnélküli telefonbeszélgetések, a telefonfiört jó szórakozása volt unatkozó nőknek. — Hová telefonáljunk? — kérdezte Klugné Arany Böske.

1 — Az Otthonba, az Újságíró Körbe - indítványozta Devecseriné Guthi Erzsi.

2 ő több írót, újságírót személy szerint ismer, édesapja is író, jónevű humorista. — Kinek? - kérdezte Böske. — Telefonáljunk Szép Ernőnek. — Telefonáltak. Szép Ernő nem volt benn a klubban. — Akkor kit kérjünk? — tűnődött Böske. — Kit? — Erzsi asszony kicsit gondolkozott, majd ezt mondta: — Karinthyt. Karinthyt a kártyaszobából szólították a telefonhoz. A vonal túlsó oldalán jelentkező, csicsergő női hangokra felélénkült a már több, mint egy év óta magányosan élő, özvegy költő, a nem szép s épp emiatt az átlagnál jóval hiúbb