Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi

Farkasréti temetőhöz, együtt mentünk a temetésre: Későn értünk oda, a halottas kocsi már fölfelé haladt a dombon. Botorkáltunk a sírok közt, hogy hamarabb fölérjünk. Egyszerre Frici lehajlik, s egy sír mellől fölemel egy nagy, gömbölyű, rózsaszínű fürdőszappant, valaki elejthette. Még a temető is viccelt vele. Végig röhögtük a temetést, pedig hát igazán kedves, szeretett barátunkat, a kitűnő költőt temették, aki fiatalon halt meg, sok-sok évi szenvedés után, s akit lelkünkben sohase szűntünk meg siratni. * Nagy és általános röhögés tört ki — a legnagyobb meghatottság közben — Havas Gyulának,

31 a háborúból betegen hazatért fiatal költőnek a temetésén is, pedig őt is mindenki szerette és siratta, Karinthy különösen. Havas agydaganatban halt meg, Frici pedig, hátrahagyott naplója tanúsága szerint már egész fiatalon sejtette, hogy őt is ilyenféle betegség fenyegeti. A temetésen itt az történt, hogy Osvát Ernő, a szerkesztő, Havas sírjánál így kezdte búcsúbeszédét: „Eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk tőled, Tóth Árpád..." Megdöbbent csend, majd fel-felhangzó, elfojthatatlan röhögés. „Igen, Tóth Árpád" — ismételte makacsul a makacs szerkesztő. Szegény Tóth Árpád akkor még élt. Mindenki tudta, hogy nagy beteg, de a halála még több év után következett be. Később valamennyi elhalt írót, költőt Schöpflin bácsi búcsúztatott. Az ő egykaptafára készült, monoton hangon elmondott sírbeszédeinél sem mertünk egymásra nézni Fricivel, aki azt mondogatta, hogy az ő sírjába tegyenek majd be egy mikrofont, engedjenek le egy mozivásznat a közönség előtt, amelyen ő rajta lesz, mert ő a sírból felelni akar majd a sírbeszédekre.

32 Édesapja temetésén azért nevette el magát, mert a pap a búcsúztatóban következetesen Karinthy Frigyest mondott József helyett. * ők ketten sokszor játszadoztak azzal, hogy most öregek, megöregedtek. Órák hosszat is úgy viselkedtek, mintha már megöregedtek volna, köhögtek, krákogtak, csúzról, podagráról, derékfájásról panaszkodtak egymásnak, kényesebb hiányokról is, emlegették a régi jó időket, szidták a tudatlan és tiszteletlen fiatalokat. Kihagyó emlékezettel idézgettek elmúlt eseményeket, elferdítve régi hírességek, öreg színésznők nevét, politikáról beszéltek, Tisza Pistáról, Wekerléről, unalmas családi történeteket mondtak el egymásnak, s közben mindketten remekül mulattak ezen. Majd pedig azt játszották, hogy