Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi
— Interurbán. Doom keresi önöket — hallottam a női hangot. — Doorn - suttogtam ámulva és ijedten, mintha azt mondanám, a rendőrség. Átadtam férjemnek a kagylót. — Hier Doörn, Hier Doorn, Hier Doorn — hallatszott többször egymásután a távoli, monoton hívás, olyan hangosan, ht ^y a csöndes budai éjszakában a készüléken kívül is hallani lehetett. — Moment, bitte zu warten, Wer dort? Herr von Kostolani? - most férfihang beszélt, németül mondta, hogy bocsásson meg és ne haragudjon, Herr von Kostolani, amiért ilyen szokatlan időben zavarja, de egy kellemetlen és kissé kényes ügyben kénytelen vele, ugyanis távozása után vették észre, hogy, de remélem, nem sértődik meg, hogy az ezüst étkészletnek egy darabja, pontosabban egy ezüstkanál hiányzik, és mivel senki másra nem gyanakodhatnak, ő, mint őfelsége udvartartásának főudvarmestere nyomatekosan.de kellő tisztelettel kéri, hogy származtassa vissza az említett tárgyat. Az uram hálóingben, kezében a telefonkagylóval, már úgy nevetett, hogy a könnyei csorogtak. — Te marha — mondta Karinthynak a telefonba, és valami csúnyát is mondott még —, honnan beszéltek? T. doktoréknál, 22 egy orvos házaspárnál volt együtt a társaság, invitáltak bennünket, de azért mi már mégse vállalkoztunk ilyen késői vizitelésre. Férjem egyébként sem kedvelte ezt a magát szocialistának valló, de valójában nihilista, illetve amorális nőorvost, aki minden meggondolás nélkül vállalkozott terhesség megszakításra, s úgy tudom — legalábbis néhány akkori nőgyógyász klinikus véleménye szerint — gyakran nem is veszélytelenül, amellett ezeknél a műtéteknél olykor szívesen látta fehér orvosi köpenybe öltöztetett barátait, ismerőseit is. * Diabolikusabb tréfáktól sem rettentek vissza. Halálos betegnek vagy éppen halottnak tettették magukat — az ilyen természetű játékoknak többnyire Csáth Géza, az uram unokaöccse volt a kezdeményezője — ravatalra feküdtek, égő gyertyák közé, úgy várták egymást, majd a „halott" elröhögte magát a ravatalon. Vagy ünnepélyes arccal, zsebkendővel a szemükön azt közölték, hogy meghalt valakijük, valami közeli hozzátartozójuk 23 — a fiatalság szívesen játszik a halál gondolatával — ,de ha igazi gyász vagy sérelem érte egyikőjüket, a többiek szívvel-lélekkel mellé álltak. *
