Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi

Jó mulatság volt, hogy aprópénzeket dobáltunk le fentről, a magasból a járdára, és azon mulattunk, milyen izgatottan keresgélnek a járókelők a földön, mint fordítgatják ki zsebeiket, hogy megnézzék, nincs-e rajta lyuk. * Mindamellett a Kosztolányi-Karinthy tréfák sohasem voltak agresszív jellegűek, mindig csak a nagyképűség, az ostobaság, a nyárspolgári kapzsiság ellen irányultak, és arra voltak jók, hogy ők maguk együtt nevessenek, együtt mulassanak azokon a tréfákon. Olykor, amikor Frici túlságosan belemélyedt egy-egy nagyon is messzire menő filozófiai tételének a magyarázgatásába, Kosztolányi dévaj mosollyal csak ennyit kérdezett tőle: — Mondja, fiatalember, középiskolai tanulmányait mikor óhajtja befejezni? - mintegy „fiatalra állítva" ezeket a bölcselkedéseket. Később már csak röviden ennyit kérdezett: — Tanulmányaidat? — Frici máris kihúzta magát, sértődötten mondta: — Uram! — Vagy egyszerűen azt: — Ehhez te nem értesz... — a vége mindig együttes nevetés volt. * Gyakran, amikor Karinthy belefogott valami fejtegetésbe — hosszan hosszan magyarázgatott —, az uram intett nekem, s a még esetleg ottlevő néhány beavatottnak, mire valamennyien, egyenként és egymásután csendben elhagytuk a szobát, Frici pedig ott maradt egymagában, hogy magyarázzon a négy falnak. — Marhák vagytok — mondta ilyenkor. Utánunk jött, legyintett, s velünk együtt röhögött. * Sokszor, amikor Frici valami hosszabb filozofálásba kezdett, Dide mímelt apai szigorral rászólt: — Ki kérdezett? — egyben az efféle szigort gúnyolva. Karinthy egyik könyvének ezt a címet adta: Ki kérdezett? így kezdi: „Tréfálva szólt rám valaki, mikor beszélni kezdtem... 24