Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A vérzőszívű Bajazzo

tizálnia, de megjátszotta, hogy ő mindent elkövet, hogy lebeszéljen bennünket a „veszélyes kísérletről, ez azonban — sajnos — nem sikerült. Karinthy kezébe vette az óráját, közel tartotta a fülemhez, hogy az óra egyhangú tiktakolása segítségére legyen az elaltatásban, másik kezével homlokomat, arcomat simogatta; csendet kért, és lágy, suttogó, anyai hangon ismételgette: — Aludj, aludj. Én vergődve sóhajtoztam, próbáltam megszabadulni az „erősebb akarat hatásától, persze sikertelenül. — Ne félj, ne félj, aludj, aludj — biztatgatott Karinthy, aki azután néhány perc múltán jelenthette is a hallgatóságnak, hogy pompás médium vagyok, s máris mélyen alszom, ő azt fogja nekem parancsolni, hogy táncoljak, én pedig nem fogom tudni abbahagyni a táncot, mindaddig, amíg ő fel nem oldoz ez alól. Jól játszottam, dicsekvés nélkül mondhatom. Kissé mereven felálltam a székről, nem túlozva, a terem közepére penderültem és elkezdtem keringőzni körbe, körbe, ügyesen kikerülve az ámuló vendégeket. Völgyessi doktor egyre a nyomomban, közben külön-külön mindenkinek magyarázgatva, hogy ő megmondta Karinthynak, hogy ne csinálja, Kosztolányinak is megmondta, hogy ne engedje, de nem hallgattak rá, mi lesz már most, ha Karinthynak nem sikerül felébreszteni? Micsoda felelőtlenség, micsoda lelkiismeretlenség, ilyesmibe kezdeni hozzáértés nélkül. Jó sokáig táncoltatott Frici, már nem bántam volna, ha abbahagyatja velem. Végül azonban mégis más produkcióba kezdett. — Te most Salome vagy — mondta —, mondd meg, mit látsz? No most aztán elememben voltam. Salome kedves szerepem volt a színiakadémián, én fordítottam (németből) a darabot az iskola számára. Alaposan kijátszottam magam. Vergődve, vergődve, de végül is „láttam egy kutat, benne egy embert. Sikítottam: — Ő az. Aztán láttam vért... vért... vért... csöpögő, véres fejet, megint táncolni kezdtem, most már Salome táncát, utána pedig „félelem tört ki rajtam — hisztériás sikoltozások, jajgatás, végül már a jelenlevők mindnyája kapacitálta Karinthyt, hogy hagyja abba a veszélyes kísérletet. Frici arcomba fújt: — Ébredj - mondta —, és én „felébredtem . — Jól játszottál — súgta felém az uram —, de ne szóljatok Völgyessinek, hogy csak móka volt, megsértődne.