Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A vérzőszívű Bajazzo

Ha valaki panaszkodott, Frici így nyugtatta meg: — Ne félj te semmit, majd megsegít engem a jóisten. * Nagy Lajos sokat elégedetlenkedett, keserű volt és harcos. — Lajoskám, én félek téged hazaengedni ilyen késő éjjel - tréfálkozott vele. — Olyan sötét van, neked a Tisza Kálmán téren kell keresztülmenned, a közbiztonság olyan rossz, úgy félek, hogy leütsz valakit.

2 * ,,Szűnni nem akaró termetű hölgy'' - csúfolkodott a kétméter magas írónőn. * Egyik alföldi városkába utazott előadást tartani. Forró nyár volt, kiégett tarlók, órákon, órákon át sehol egy árnyas fa, köröskörül terjengő unalom. — Szép vagy, Alföld - sóhajtott -, legalább Petőfinek szép. * Űjhelyi Nándorral,

3 az elképesztően hájas és széles íróval mentek kettesben valahová. Egyszerre csak Karinthy megszólal: — Na, szervusz. — Mi az — csodálkozott Újhelyi —, elmész? Hiszen úgy beszéltük meg, hogy együtt megyünk. — Nem, csak át akarok menni a másik oldaladra — mókázott. * Gyakran és nagy élvezettel karikírozta egy kispolgári apa prédikációját fiához. Szigorú ünnepélyességgel kezdte: — Valamint a vajaskenyér mindig vajas felével esik a földre — mondd, édes fiam, miért nem tanulsz? - fejezte be csaknem sírva könyörgő hangon. *