Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A vérzőszívű Bajazzo

Utóbb már egész lénye humorra hangolódott, csavaros humorra. Már alig-alig tudott egy-egy egyenes feleletet adni. — Hogy van az a halandzsa versed? — kérdezte tőle Cini fia. — Köszönöm jól - volt rá a válasz. * Mariska, ha valaki keres, az nem én vagyok — szól oda elmenőben a szobalánynak. * A gazdag bankár vacsorára hívta a legelőkelőbb étterembe. Pompás vacsorát szolgáltak föl, Frici jóétvággyal evett mindenből. Vacsora után a bankár fizetett, majd tüntetően kivett húsz pengőt s a fizetőpincérnek nyújtotta. — Ezt osszák el. Karinthy zsebébe nyúlt, kivett egy húszfillérest, átnyújtotta a pincérnek. — Ezt pedig szorozzák meg. * — Hogy van, kollega? — szólította meg az utcasarkon ácsorgó leányt. — Mi az, hogy kollega? Miért vagyok én kollega? — Maga a testét adja el, én a lelkemet — mondta keserűen. * Egyik barátja felvitte, hogy bemutassa egy családnak. Senki sem volt odahaza, ellenben az ablak között hatalmas libamáj meredezett egy tál fagyos zsírban. Frici kinyitotta az ablakot, kivette a libamájat, s azon zsírosan, egy falat kenyér nélkül megette az egészet. Majd kitépett egy lapocskát jegyzőkönyvéből. — A libamáj nagyon jó volt, üdvözlöm a háziakat — írta a papírra, s a cédulát szépen ráhelyezte a fagyott zsír tetejére. *