Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Verpelét
így folyt a játék mindig és mindenütt, s közben Frici ontotta a cikkeit, s egymásra jelentek meg a kötetei. Egy koratavaszon Aranka kijelentette, hogy ő átnézte a ruhatárát, és megállapította, hogy több ruhára van szüksége. — Ez idén sok pénzt fogok ruhára költeni - határozott. — Miből? Honnan veszi a pénzt? — kérdezte Frici. — Szekírozni fogom magát, hogy írjon még több cikket... - felelte. Őszinte lélek volt, annyi szent. Aranka minduntalan kisebbik fia, Cini életére esküdött. A hüledező barátnőket megnyugtatta Frici: — Nem árt a gyereknek, ki van már próbálva. * Aranka pénzt kér. — Hiszen már adtam ma reggel — mondja panaszosan Frici. — Figyeled milyen brutális? - méltatlankodik Aranka. — Mi a mai program? — kérdi Frici, mintha nem is hallotta volna az előbbi megjegyzést. — El fogunk válni, nem bírom ezt a méltatlan életet— így Aranka. * Az évek múlnak, a trópusi nő fiai kamaszodni kezdenek, s őt páni félelem fogja el a hervadástól, az öregedéstől. Megjelenik a színen a belami, egy kamaszos külsejű, szőkehajú, semmittevő, pénztelen fiatalember személyében. Ezúttal a játék, a vetélkedő játék abban áll, hogy Frici is talál a maga számára ütőkártyának egy asszonyt, aki külsejében talán leginkább emlékeztet egyik-másikára annak a tizennégy szelíd és ártatlan női arcnak, amelyeket 10 éves korában rajzolt naplója első oldalára. Mindamellett, amennyire megítélhettem, és azt hiszem, nem tévedek, ennek a lányos arcnak a viselője nem volt sem szelíd, sem ártalmatlan, csak talán, ki tudhatja, miféle régi félelmek és törekvések okából, jobban értett önmaga elkendőzéséhez, mint Aranka, aki gőgjében szégyellt volna másnak mutatkozni, sőt minden bizonnyal rosszabbnak mutatkozott, mint amilyen volt a valóságban. Most másféle huzakodás kezdődött közöttük. Az addig előretolt pénzkérdés háttérbe szorult ebben a játszmában.