Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Verpelét

viharosabb és csöndesebb napok, a Balaton váltakozó hullámverésének a pél­dájára. Egy ilyen viharos napon történt, hogy Frici, égő cigarettájával, jó dara­bon kiégette a paplanát, Aranka egy csomó tányért földhöz vágott, a Karinthy csemeték pedig, Tomival az élükön, valamennyi szobából kihordták a párná­kat, s oly erővel dobálták azokat egymás fejéhez, hogy két párna kiszakadt, s a bennük levő toll behavazta az egész udvart, beszállt a nyitott ablakokon keresztül a szobákba. A termetes Vitézné (már ő sem él) csípőre tett kézzel, fejcsóválással megállt a konyha ajtajában, és szolid szemrehányással, orrhangján csak ennyit dünnyögött: — Íme a Karinthy dinasztia. Tányér-rengeteg tört itt. Aranka példáját követve, több bővérű nő így vezette le haragját. Karinthyék egy külföldön élő nőismerőse, aki évenként egyszer Buda-, pestre látogatott, s ilyenkor felkereste őket, megemlítette, hogy milyen külö­nös, valahányszor Karinthyéknál ebédel, minden alkalommal más-más porce­lán étkészlettel terítenek náluk. A felnőttek veszekedtek, néha verekedtek is egymással, de a gyerekeket úgyszólván sohasem verték meg, Tomi is nagy­ritkán kapott egy-egy nyaklevest, ami Frici óriási önuralmára vallott. A gye­rek egyszer kijelentette, hogy ő bádogos, és mindenkibe szögeket akart verni, kalapáccsal. Miután azonban a szöggel Fricinek a nadrágját is kilyukasztotta, s a lábát is felsértette, mégiscsak megkapta a jól megérdemelt pofont. Ezút­tal Tomi nem sírt, de szikrázó fekete szemét méltatlankodva emelte nevelő­apjára. — Egy bádogost nem lehet megverni — mondta, s ez annyira tetszett Karinthynak, hogy megölelte a gyereket, és sietett őt kiengesztelni. Túlérzékeny Gabi fiát sohasem verte meg, de egy ízben nagy riadalmat okozott az ideges gyermek lelkében. Gabi ötéves volt ekkor. Álmodozó, szórakozott kisfiú. Lement az utcá­ra, engedély nélkül, és valahogyan messzire elcsavargott. Eltűnése nagy izgal­mat kellett otthon, végül azonban mégiscsak hazavergődött a gyermek. Frici kinyitotta az előszobaajtó kis ablakát. — Kit tetszik keresni? — kérdezte. — Téged — mondta a kisfiú. — Mi az, hogy téged? Engem? Miért keres maga engem? — Téged, apuka - szepegett most már a gyermek. — Semmi apuka. Én nem vagyok a maga apukája — űzte tovább a ke­gyetlen pedagógiai játékot Frici. — Ki a maga apukája? Hogy hívják?

Next

/
Oldalképek
Tartalom