Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

2. A művészi tevékenység és típusai

borműn, amely ugyanőt ábrázolja egy szárnyas istenség társaságában. Leningrád, Ermitázs). A hatalomról, az uralkodó hatalmáról alkotott effajta elképzelés vallásosmisztifikált formában tükrözi vissza a valóságos társadalmi viszonyokat. Ezzel szemben lássunk egy bár nem poézis híján levő, de józanabb leírást az egyiptomi isteni fáraók gazdagságának kizsákmányolt termelőiről: „Nem láttam kovácsot választottként és ötvöst választóként, láttam kovácsot munkában a kohó mellett. Ujjai hasonlatosak voltak a krokodilus bőréhez, bűze szörnyűbb volt, mint a rothadt ikráé. Minden vésővel dolgozó iparos jobban kimerül, mint a földművelő. Az ő mezője a fa, szerszáma fém. És talán éjszaka szabad? Többet dolgozik, mint amennyit keze elbír, ezért éjszaka tüzet gyújt... A földművesnek örökös ruhája van (vagyis mezítelen — M.J.). Egészsége olyan, mint azé, aki jég alatt fekszik... Alig ér haza, máris újból mennie kell... A szövőiparos a műhelyben gyengébb a nőnél. Lábát felhúzza a hasához, lélegezni sem ér rá. Ha nem végzi el nappal, amit előírtak, ütik-vágják, mint a lótuszt a mocsárban. Kenyeret ad az őröknek, hogy napvilágot lásson..." (Sallier papirusz, British Museum). Ilyen hát a fáraó, — és ilyen rabszolgáinak helyzete. A mindenható koloszszus, a mitizált egyén, aki elérhetetlen magasságban van, — és a kizsákmányolás minden fortélyával leigázott nyomorult ember-hangyák százezrei, akiket a kolosszus bármely pillanatban eltiporhat. Kérdésünket tehát ebből a szemszögből - a tényleges osztály-erőviszonyoknak és viszonyoknak a való életről alkotott elképzelésekben történő bonyolult visszatükrözése szemszögéből — kell vizsgálni, mert csakis így érthetjük meg az adott társadalmi-gazdasági alakulattal összhangban levő művészettípus monumentalitásának, „mennyiségi grandiozitásának" a törvényszerűségét. Csakis ebből a szemszögből válik érthetővé az emlékművek egész komplexumának a jellege — kezdve a grandiózus piramisoktól és végezve a fáraók kolosszális szoborábrázolataiig. Valamennyi ugyanazt a tényt bizonyítja és mutatja, — művészi képmásaik mindenhol és mindenütt végeredményben ugyanarra a fölöttébb egyszerű gazdasági tényre emlékeztetnek. Arra, hogy a földművelő Egyiptomban nincsen föld-magántulaj don, hogy az egész föld egyetlen ember, a fáraó birtoka, s hogy ez az állapot a dolgok „természetes" rendje, hiszen ez az egyetlen birtokos, az istenek fia és helytartója mindenek fölött elérhetetlenül álló kolosszus. Ez a momentum, ez a mondanivaló a döntő. Hogy ezeknek az emlékműveknek a kivitelezéséhez ingyen munkaerő állt rendelkezésre, már csupán ezekből az alapvető körülményekből következő kiegészítő mozzanat.