Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
2. A művészi tevékenység és típusai
eszközök eleven kölcsönhatásának mely formáiban fejeződnek ki a művészetben az ember által közvetített valóság, az ember mindennapi gyakorlata, társadalmi viszonyai és világnézete. Vagy, ami ugyanaz: hogyan nyilvánulnak meg ennek vagy annak az embercsoportnak az eszméi a műalkotás meghatározott tematikájában, hogyan realizálódik ez a tematika szüzsében, mesében, jelszóban, hogyan rendeződnek el ez utóbbiak — a kompozíció szempontjából — a műben, milyen motívumok, mozzanatok — dominánsak és alárendeltek — nyilvánulnak meg a műalkotásban az alapeszme hordozóiként, milyen látható formákban objektiválódik ez az egész eszmei-gondolati folyamat, milyen e látható formák viszonya egyfelől az adekvát valóságos formákhoz, másfelől az eszmében visszatükrözött valósághoz, milyen e formák kölcsönös összefüggése, hogyan használják fel a formák leképezési technikájának lehetőségeit - a vonalakat, a sötét és fényes foltok fokozatait, a színhatásokat stb. —, és végül mindez hogyan viszonyul az adott művészeti ág megelőző fejlődési szakaszához. E problémakörben tehát lényegében véve az egyes embercsoportok művészeti gondolkodásának a sajátosságáról és formáiról van szó, amely természetszerűen többféleképpen érvényesül a fejlődés különböző szakaszaiban. A második kérdés, amely nem kevésbé bonyolult, és bizonyos értelemben előfeltétele az előbbi kérdéskör megoldásának, úgy szól, hogy a művészeti gyakorlat mely formái, mely művészeti ágak és e művészeti ágak mely módosulásai felelnek meg az emberi társadalom egyes fejlődési szakaszainak. Más megfogalmazásban: arról van szó, hegy a különféle „művészeti termelési ágak" milyen történelmi összhangban vannak az anyagi termelés azon módjaival, amelyeken ez vagy az a társadalmi alakulat nyugszik, melyen mint alapon „a politikai és jogi formák és bizonyos társadalmi eszmeáramlatok felépülnek" (Lenin). 2 A marxista és a marxizmushoz közel álló művészettörténeti irodalomban erre a kérdésre mindeddig nagyon kevés figyelmet fordítottak. Sőt határozott törekvés volt arra, hogy tilalom alá helyezzék e probléma fölvetését és tisztázását, mert úgymond már eleve a ,,mechanikus gondolkodásmódtól bűzlik". A valóságban viszont az történt, hogy Arvatov és a „lef'-isták valóban mechanisztikus, s a kérdés lényegét vulgarizáló elmélete, amely szerint a táblaképfestészet a kapitalista termelésnek felel meg, egyfelől, másfelől pedig a kapitalizmustól örökölt formák kritikátlan átvétele a művészet hétköznapi gyakorlatában — kritikusaink egy részét lényegében skolasztikus következteté2 A narodnyikság gazdasági tartalma és bírálata Sztruve úr könyvében. LÖM 1. köt. Bp. 1963.398.1.
