Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
3. E párhuzamokat nem valamiféle rangemelési" szándékkal vázoltuk. 82 Viszonyítási pontokat kívántunk adni általuk, hogy segítségükkel ki tudjuk jelölni Mácza teljesítményének helyét kora marxista gondolkodásában. Legeisoként ismételten le kell szögeznünk: az Alkotó módszer és művészi örökség nem akadémikus igényű elméleti összegezés, hanem sokfelé vágó és harcoló vitairat. A mögötte meghúzódó esztétikai koncepció átgondolt és egységes, ám kifejtése töredezett és aránytalan. Egyes részek túlírottak, másokra csak néhány bekezdés jut, néhányra még annyi sem. Ezért ebből kiindulva helyesebb, ha csupán esztétikai hozadékról beszélünk, s nem keltjük azt a benyomást, mintha a könyv egy már kimunkált esztétikai rendszer megfogalmazása lenne. A mérleg azonban így is megvonható: véleményünk szerint Mácza vitairata a maga kócossága és töredezettsége ellenére a korszerű marxista esztétika egyik első vázlatának tekinthető. Szinte minden felmerülő kérdéshez önállóan és újszerűen közeledett. Számos megállapítása, következtetése megelőzi korát. Igaz, csak csírájukban, s nem egyszer esetlegesen is, de olyan összefüggéseket mond ki, amelyek kifejtésére csak évek-évtizedek múltán kerül majd sor, illetve lehetőség. 4. Esztétikai koncepciójának e jövőbe mutató vonatkozásait a következőkben látjuk. a) Továbbfejlesztette (a megszüntetve megőrzés határáig vitte) a tizeshúszas évek marxista esztétikájának képmás-elméletét; elszakította a képmás fogalmát a plehanovi mechanikus társadalmi meghatározottságoktól, s értelmezését a marxi-lenini visszatükrözés új tartalmi elemeivel bővítette. Elsősorban azzal, hogy kimutatta-kimunkálta a képmás ideológiai közvetettségének kérdéskörét, magyarázatot adva ezzel — egy tágabb összefüggésben — a művészet és az azt indikáló társadalmi lét közötti egyenlőtlen fejlődésre. Ezzel párhuzamosan olyanformán is kitágította a képmás fogalmát, hogy annak tartalma megközelítette a művészi tükrözés ma is használatos fogalmát. Lényegét ugyanis nem a képszerűségben, hanem a jelenség és lényeg egységét előlegező sűrítésben látta, továbbá abban a vonatkozásban, hogy előképe e tartalmat megjelenítő, materializáló alkotó munkának (megformálásnak). Nem lehet vitás ugyanis, hogy Lukács György a Lenin utáni marxista korszak legkiemelkedőbb gondolkodója, míg Mácza János e korszak egyik pozitív - és alapjában véve ma is érvényes - elméleti lehetőségét realizálta.
