Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

Külön figyelmet érdemel képmás-értelmezésének egy további momentuma is; nevezetesen az, hogy a képmás konkrét és formai (a műfajok, műnemek stb. sajátosságait magába foglaló) tartalmaiból kiindulva kísérletet tesz az ábrázoló és kifejező művészet meghatározására, illetve kettéválasztására. b) Mácza itt megismert gondolatrendszere alapjában véve nem filozófiai indítású. Általánosításaihoz induktive, a konkrét alkotómunka felől közelített. Ez bizonyos értelemben hátránya, de ugyanakkor előnye is. Ebből a szellemi pozícióból nem mondhatók ki ugyan az esztétika legáltalánosabb, elsősorban ismeretelméleti vonatkozásai. Ám ez az alkotás-közeliség olyan kérdéseket hoz látószögébe, amelyek egy totális rálátásból kevésbé szembetűnőek. Az alkotófolyamatnak arra az egymáshoz dialektikusan kapcsolódó sorára gondolunk, amelyet az eszme — képmás — megformálás összefüggés fejez ki, s amelynek különösen az utolsó tagjával kapcsolatban mond újat és továbbgondolásra ingerlőt. Már önmagában az is üdítő színfoltként hatott az egykori — s túlnyomórészt elméleti relációkban mozgó — művészeti szakirodalomban, hogy „komolyan vette" a vonal, a szín és a kompozíció „hétköznapi" kérdéseit, amelyekről akkor is és ma is túlnyomórészt csak szűk szakszempontokat követő technikai jellegű leírások vagy pedagógiai meggondolásoknak alárendelt tankönyvi összefoglalók készültek. Mácza kötetének érdeme, hogy „megemeli" e részletkérdéseket, rávilágít szélesebb összefüggéseikre, beágyazza őket az alkotómunka egészének általános problematikájába. A legtöbbet végül az így elméleti szintre hozott kérdéskör további, esztétikai vonatkozásai adják, amelyekből kitetszik a megformálás, a faktúra kettős (technikai és ideológiai) jellege, s amelyek új elvi alapokra helyezik a művészi megjelenítés, ha úgy tetszik, a „prijom", az „eljárás" egész kérdéskomplexumát. (Csak zárójeles kiegészítésként hadd húzzuk alá: külön újszerűsége ennek a végkövetkeztetésnek s a hozzá vezető gondolati trendnek, hogy azt a túlnyomórészt irodalomcentrikus esztétikai gyakorlattal ellentétben, a képzőművészet kevésbé ismert vagy művelt közegében mutatja bejuttatja érvényre. Abban a közegben egyébként, amelynek formai építkezése par excellence alkalmas ezen összefüggések szemléletes érzékeltetésére.) c) A zárótétel ezek után teljesen nyilvánvaló. A faktúra kettős értelmezésével a háttérben Mácza realizmus-igénye formai tekintetben nyitott, nem kötődik egyetlen stílusideálhoz sem. Sokoldalúan megtámogatott elméleti alapvetésével lehetőséget teremt a megformálás teljes eszköztárának, a művészi