Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

neben, az eredeti forrásokhoz visszanyúlva törekedtek az irodalom, a művészet, az esztétikum sajátosságának sokrétű, árnyalt értelmezésére. Figyelmüket immár nem az agyonismételt társadalmi „genezisre", hanem a művészi tükrözés mibenlétére fordítva. Könyve második fejezetében Mácza is szembenéz ezzel a kérdéssel. Megismétli azt a már ugyancsak általánossá vált igazságot, hogy a művészet az emberi tudat sajátos formája, amely a tudat legáltalánosabb filozófiai meghatározottságának megfelelően — az őt indikáló valóságot tükrözi. S ezt leszögezve rögtöni ő is felteszi a már ugyancsak ismert kérdést: miben különbözik a művészet az emberi tudat egyéb megnyilvánulásaitól? Válasza némileg különbözik az 1930-beli tanulmányában adottól. Nem összehasonlító jellegű, mint egykor (párhuzamba állítva a tudományt és a művészetet), hanem bizonyos mértékig „technikai", a művészi tükrözés indítékait és mechanizmusát felfedő. Gondolatmenetében a barlangrajzok példájából indul ki, vallatóra véve a művészet legősibb emlékeit: vajon miért rajzolt az ősember, s egyáltalában: ha rajzolt, miért éppen bölényt és nem fákat, virágokat vagy madarakat? Amennyiben az ábrázolás csak bizonyos jelenségekre terjed ki — márpedig eddigi ismereteink ezt bizonyítják —, akkor kézenfekvő, hogy ábrázolójuk valamilyen okból szelektált, tehát nem közvetlenül tükrözött; a puszta reprodukálás mellett értelmezte is a valóságot, méghozzá azon viszonylatokon keresztül, amelyek közte és az ábrázolt jelenség között fennállottak. Azért ábrázolt, úgymond, mert ennek a tevékenységnek mitikus jelentőséget tulaj6

'jegyzet folytatása Siller, Franc Petrovics (1898-1955), irodalomtörténész. Szakterülete: a német és az angol irodalom. A harmincas évek elején M.A. Lifsic munkatársa. A marxi-engelsi szöveggyűjtemények összeállítása mellett ő Engels esztétikai munkásságáról készít monografikus összefoglalást : Engels kak lityeraturnij krityik. 1933. 68

Lukács György 1930-ban került Moszkvába, s itt a Marx-Engels Intézet munkatársaként bekapcsolódott a M.A. Lifsic által elindított szövegkiadásba és értelmezésbe. E munka kiemelkedő jelentőségű állomása az a tanulmány, amelyet Marx és Engels Lassalle: Sickingen című drámáját bíráló - leveleiről írt, s amely realizmus elméletének egyik előfogalmazványa (ld. 11. jegyz., 1. tétel). Lukács ekkori tevékenységéről részletesebben ld. saját visszaemlékezéseit: Művészet és társadalom. Bp. 1968. 7-10.1.; Történelem és osztálytudat. Bp. 1971. 732-734.1.; Utam Marxhoz. Bp. 1971.1. köt. 24-26. 1., II. köt. 301-303. 1.; továbbá Sziklai László: Lukács és a fasizmus kora. Bp. 1981. 179.1.