Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

Botka Ferenc: Előszó

donított. A bölény lerajzolása a szemében garancia volt a vad tényleges elejtésére. Erre és még számos elemzésre támaszkodva Mácza a művészi tükrözés specifikumát a közvetettségben látja. A közvetettségen azt értve, először is, hogy az ábrázolás nem mechanikus leképezés, bizonyos céllal jön létre; továbbá azt is, hogy e célt a művész világfelfogása (ideológiája), illetve az a társadalmi szféra határozza meg, amelyben e világfelfogás (ideológia) megfogalmazódott. További példái az ókor monumentális művészetéből — az összefüggés e mélyebb, áttételesebb vonatkozásainak a feltárására törekednek. A karnaki templom, a Keopsz piramis, de akár az embernagyságot többszörösen meghaladó fáraószobrok látványa — írja — már önmagában is utal a művészet társadalmi jellegére. S nemcsak abban az értelemben, hogy a felsorolt művek puszta létrehozásához nem egy alkotó, hanem megszámlálhatatlan sokaságuk szükséges, hanem abban is, hogy a létrejött produktumok egész közösségek tudati relációit fejezik ki, illetve szolgálják. Ha az így létrejött művek társadalmi hátterét keressük, eljutunk a termelési módig, a rabszolgatartó társadalom termelési viszonyaiig. Ám ez a körülmény nem magyaráz meg mindent, legfőképpen nem magyarázza meg az egyiptomi művészet sajátosságait; azokat, amelyek például a szintén rabszolgatartó India művészetétől, gazdag ornamentikájú templomaitól megkülönböztetik. A két példa önmagáért beszél: az azonos típusú társadalmi alap csak kiindulópont, a két különböző művészetnek csak jellegét, típusát: monumentalitását határozza meg. A különbségeket már nem, vagy legalábbis nem közvetlenül magyarázza; közbeiktatódik a két társadalom egymáshoz hasonló, de részleteiben alapvető eltéréseket mutató vallása, ideológiája. S még szembeszökőbbé válik a művészetet közvetlenül alakító ideológiai faktor jelentősége, ha az egyiptomi és indiai példa mellé odaállítjuk a szintén rabszolgatartó görög társadalom művészetét. A görögség emberszabású mitológiája, más típusú ideológiája humánusabb, szabadabb művészetet indikált. A példa extrém, de törvényszerű. S az ok - Marx nyomán — ma már közismert. Vannak történelmi korszakok, amikor a társadalmi tudat - különböző hatások következményeként — erősen elmarad a termelőerők, a társadalmi viszonyok állapotától. így történt ez a görög társadalomban is, amelynek felépítményében hosszan és makacsul éltek tovább a törzsi rendszer vallásának és világképének maradványai. Az idézett példák a művészi tükrözés Mácza által kiemelt közvetettségének immár nem tudati, hanem a társadalmi vonatkozásait állítják előtérbe. Azt tutudniillik, hogy a művek sokat emlegetett társadalmi meghatározottsága rend-