Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
Botka Ferenc: Előszó
Rövid időn belül maga a szerző is rákényszerült, bár ösztönzéseinek természete és tartalma sok mindenben különbözött korunk igényeitől. — és taszításában (1931) Mint jeleztük, a húszas és harmincas évek fordulóját a szellemi élet mozgósítása jellemezte. E mozgósítás ténye azonban többrétű és nem egyszer ellentmondásos volt. Vitán felül áll: az ország gazdasági rekonstrukciója, a nehéz- és gépipar megteremtése, a mezőgazdaság kollektivizálása: történelmi fordulat, amelynek elmulasztása - távlatokban gondolkodva — egyszerűen a Szovjetunió létét, megmaradását tette volna kétségessé. Az sem vitás, hogy ilyen körülmények között minden gazdasági és szellemi erőt mozgósítani kellett a fordulat megvalósítására, illetve támogatására. Félévszázados távlatból azonban úgy tetszik, hogy e mozgósítás olyan sarkított módszereket is felszínre vetett (például az osztályharc állandó élesedésének elméletére épülő intézkedéseket), amelyeknek negatív kihatásai is voltak. E sarkított módszerek igen erősen éreztették hatásukat a szellemi életben is. Különösen azáltal, hogy „fronthangulatot" teremtettek, amely maga után vonta a nézeteltérések túlzott polarizálását, méghozzá politikai alapon. Ez egyrészt azt jelentette, hogy közvetlen politikai síkra terelődtek olyan jelenségek, mint például a művészet és irodalom, amelyek egészükben csak többszörös áttétellel kapcsolódnak hozzá. Másrészről mindez olyan körülményeket alakított ki, amelyekben a politikai irányvonal „meglovagolói" — a rendkívüli körülményekre való hivatkozással - egzisztenciálisan is el kívántak járni a másképpen vagy más hangsúlyeltolódással gondolkodók ellen. Nem kétséges, vitázni kellett például V.F. Pereverzev nézeteivel, a társadalmi lét és az alkotás, illetve annak stílusa közötti direkt összefüggéseket megállapító eljárásával; szemléletével, amely nem vette eléggé tekintetbe az irodalom aktív, felépítményi szerepét stb., de nem úgy, ahogy a Kommunista Akadémián 1929 novemberében megindult s közel két hónapig elhúzódó vitáján történt. Ahol Pereverzev előbb azért kapott szemrehányást, mert nem eléggé következetesen járt G.V. Plehanov nyomában, utóbb pedig azért, mert a mensevik Plehanov követője volt. S innen már csak néhány lépés — az antimarxizmusig, a prie tárdiktatúra el nem ismeréséig. (L.L. Averbah, a RAPP vezető teoretikusa meg is fogalmazta. 55 ) 55 A vita rövid összefoglalóját és értékelését ld. Nyírő Lajos. Literatura 1976. 2. sz. 25-30.1. A vita rövidített jegyzőkönyvének orosz kiadása: npoTMB MexaHMCTMMecKoro nnTepaTypOBefleHMR. flncKyccnH o KOHuenuMn B.<D riepeBep3eBa.MocKBa 1930. 201 1.
