Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)

3. A műalkotás eszméje és a képmás

Először is a művész a maga alkotó módszerének kialakítása során, valamint az egyes mű (és képmás) megalkotása során nem egy bizonyos művész hagyatékát használja fel és nem is csak egyetlen képmáshoz igazodik, hanem egy meghatározott komplexumból indul ki. És ez nem azt jelenti, hogy minden alkalommal felidézi emlékezetében a „mintákat", hogy ezeket mindig újból tanulmányozza. Az, amit ezekben a mintákban pozitívnak talált, amit kritikailag feldolgozva átvett belőlük, megmaradt mintegy az idegsejtjeiben már olyasmiként, amit leküzdött, meghaladott a tanulás során, a vázlatok, tanulmányok stb. előzetes készítése során. Ha csak egy valamely mintából (művészből vagy konkrét műből) indul ki, elkerülhetetlenül megreked az epigonizmusban vagy afelé tart. A művésznek úgy kell birtokba vennie a művészeti örökséget, hogy az ne akadályozza őt az alkotó munkában. Rendkívül bonyolult tudati folyamat ez, a tudatos és nem-tudatos elemek bonyolult öszszefonódása, az osztályszempontú világnézeti megítélés és a világnézeti osztályösztön egymásrahatása megy itt végbe, amelynek részletezésére itt nem térhetünk ki. A nagyobb érthetőség kedvéért azonban megemlíthetünk egy analógiát: ahhoz, hogy alaposan feldolgozzuk és jól elsajátítsuk a marxi—lenini ismeretelméletet, a megfelelő osztály gyakorlaton kívül, a proletariátus osztályharcában való közvetlen részvételen és a marxizmus—leninizmus klaszszikusainak tanulmányozásán kívül ismernünk kell, meg kell értenünk és meg kell haladnunk a XVIII. századi materialistákat, Feuerbachot, Hegelt és sok más gondolkodót. A filozófia története nélkül, a fejlődési folyamatok ismerete nélkül, a múlt kritikai elsajátítása nélkül nem „válhatunk" filozófussá. De amint Feuerbach vagy Hegel vagy tanításuk egyes elemei „mint olyanok", feldolgozatlanul lépnek be a dialektikus materialista elmélet elsajátításának folyamatába, „akadályozni" kezdenek és elkerülhetetlenül a vulgáris materializmus, a feuarbachizmus, a mensevik jellegű idealizmus felé taszítanak. Ez a folyamat végbe mehet különböző utakon, tudatosan vagy nem tudatosan. Más a helyzet — és más az eredmény —, amikor például Bogdanov igyekezett összeegyeztetni, „összebékíteni" Marx és Mach, Avenarius tanítását; megint más a helyzet — és más az eredmény —, amikor idegen filozófiai koncepciók meg nem haladott elemei nem tudatosan uralmuk alá hajtják a dialektikus materializmust elsajátító ember fejét. Néha a tudatos és a nem-tudatos közti határ annyira elmosódik, hogy csak az egész folyamat gondos, igen részletes elemzése eredményeképpen lehet kitapintani. Ugyanígy a művész is, aki ugyancsak nem „válhat" művésszé a művészettörténet ismerete nélkül, a fejlődési folyamatok ismerete nélkül, a múlt eredményeinek kritikai elsajátítása nélkül, olyan helyzetbe kerülhet, amikor egyes művészek alkotásra vonatko-