Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 2. Alkotó módszer és művészi örökség (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1982)
3. A műalkotás eszméje és a képmás
E tekintetben igen jellemző példa lehet Potoczky gróf képmása,, amelyet Jacques Louis David, a nagy francia forradalom festője készített 7 . A polgárság művésze itt a feudális arisztokrácia művészete által teremtett képmás sémáját alkalmazva egy arisztokrata megrendelésére dolgozik, és műve első pillantásra szinte semmiben sem különbözik a Van Dyck-féle képmástól. Itt is megvan a ló táncoló, esztétikusan affektált póza, a keresett pompázatosság a ló, a nyereg és a ,,hős" ruházatának megfogalmazásában. Az oszlop az épület reprezentatív részletével látszólag szintén nem új. A jobb kézben üdvözlésre lendített kalpag is megtalálható Van Dycknál Anton Giulio Brignole portréján. Az általános megfogalmazásban jelen van ugyanaz a közvetlen szüzsé-kapcsolat a nézővel, mint a Savoyai herceg képmásán. Egyszóval, látszólag minden feltétel adva van, hogy ezt a figurát is reprezentatív-heroikusnak nevezhessük. És mégsem ez a helyzet. A képmás egészen más jellegű. Sokkal bensőségesebb, egyénibb — polgári. Nem azért, mert Potoczky arca barátságosamért egészében véve közelebbinek" ábrázolja a festő a herceghez képest, aki a portrén szigorúnak, tekintélyt parancsolónak és megközelíthetetlennek hat. Ez csak egy mozzanat, amely a többi mozzanattal való kapcsolat nélkül nem változatta volna meg az alak jellegét. Ilyen további új mozzanat, először is, az oszlop körül és a falon hullámzó plüss, amely a palota vastag várfalait ódonná alakítja, mintegy romantikus színezetet kölcsönözve nekik; másodikként a kép bal sarkában elhelyezett kutyuskára hívjuk fel a figyelmet, amely vidám ugatásával mintegy incselkedik a parádézó lóval, s így zsánerképhangulatot ad az egész kompozíciónak. Ez a három mozzanat — a közvetlen barátságosság, a romantikus színezet és a zsánerkép felleg — együtt különleges jelentéssel ruházza fel az alakot, amely már mentes a hivatalos-arisztokratikus reprezentativitástól, és közvetlen-idilli polgári értelmezésben jelenik meg. De másmilyen a kompozíció jellege is. A kutyának csak egy részletét látjuk — testének egy része a kép keretén kívül marad (ami elképzelhetetlen lett volna egy barokk festőnél), és ezzel megszünteti a kompozíció szcenikai zártságát, realisztikusabbá teszi az egész látványt. A polgárság festője tehát az örökség folytonosságát fenntartva használja fel a feudális arisztokrácia művészetének képmás-típusát, de azt saját osztálya szemszögéből közelíti meg; új jelentéssel, új értelemmel ruházza fel, és amit A portrét a művész Rómában kezdte el és 1781-ben fejezte be Párizsban. 134