Mácza János: Eszmeiség–avantgarde–művészet 1. Irodalom és munkásosztály Nyugaton (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Botka Ferenc: Előszó

Amikor e könyvét most negyedik kiadásként magyarul is közzé tesszük, a fenti megfontolásokból indultunk ki, s úgy döntöttünk: a teljes szöveget és a könyv eredeti felépítését adjuk. Az Irodalom és munkásosztály Nyugaton szuverén alkotás. Ugyanakkor azonban elszakíthatatlan korától. Erényeivel és tévedéseivel szervesen kötődik a húszas évek politikai és elméleti közgondolkodásához; s máig ható tanulságainak értékét is csak ebből — a bonyolult s nemegyszer ellentmondásos - összefüggés-rendszerből tudjuk kibontani. A kapcsolatteremtés gyakorlati oldaláról kiindulva azonban hadd ajánlhassuk, kezdje az olvasó a vele való ismerkedést a második fejezettel, amely már a művek és életművek elemzéseit kínálja. Az Általános rész-X pedig — hagyja a végére. Mácza és a proletárírók Mint az Irodalmi Múzeum sorozatban megjelent korábbi kötet előszavában is jeleztük, Mácza János 1923 júniusában jutott ki családjával a Szovjetunióba, ahol nyelvtudása révén hamarosan be tudott kapcsolódni az irodalmi és kulturális életbe.

1 Azt is említettük, hogy előzőleg, bécsi tartózkodása idején (1922 májusától) elmélyülten foglalkozott az orosz irodalom ideológiai fejlődésével; s azt megelőzően, 1920 és 1922 között, a Kassai Munkás kulturális rovatának szerkesztőjeként is frissen tájékozódott, s egyike volt a szovjet irodalom első magyar fordítóinak, közvetítőinek. Moszkvába érve rövidesen megismerkedett Majakovszkijjal, akit — mint volt „maista" - nagyon közel érzett magához, s akitől számos futurista kiadványt kapott.

2 Kezébe kerültek a Majakovszkij közreműködésével szerkesztett Lef (1923—1925) évfolyamai s a konstruktivisták különböző füzetei és írásai is. Vonzották az orosz avantgárdé kísérletei, s őszintén hitt abban, hogy e vívmányok java része felhasználható az új szocialista kultúrában. S természetesen tájékozódott az irodalmi élet más csoportosulásainak munkásságában, mindenekelőtt a proletárírók körében, de fenntartásai voltak ez utóbbiak türelmetlen irodalompolitikai megnyilvánulásaival szemben, amelyek az Oktyabr, a Na Posztu és a Na lityeraturnom posztu című folyóiratok lapjain kaptak nyilvánosságot. (E lapok munkatársai például nem ismerték el Majakovszkijt „igazi" szocialista költőnek, de még Gorkijt is nemegyszer ,kispolgárinak" titulálták. A szervezetükön kívül esőket a legjobb esetben a forradalom „útitársainak" tartották, s politikai kifogásaik mellett az egykori futuristák és a konstruktiviták munkáit formailag is támadták, mivel 1 Mácza János: A mai Európa művészete. Bp., 1979. 6-7. 2

Levelét, amelyben e találkozást leírja 1. Szovjet Irodalom 1979. 3. sz. 127-128.