Gál István szerk.: Babits Mihály – Szilasi Vilmos levelezés (Dokumentumok) (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1980)

Babits Mihály és felesége és Szilasi Vilmos és felesége levelezése

engem megtámadni. Ma az úgy nevezett, fiatal nemzedék" ellenségem: én vagyok szemükben a fekete vénség. Én, aki a konzervatív körök előtt kiátkozott forradalmár vagyok, aki pl. ki vagyok tiltva az állami színházak színpadáról vagy a hivatalos pódiumokról, ahol az engem támadó , fiatalok" szabadon megszólalhatnak. S amellett pénzszerzési lehetőségeim egyre kevesebbek, s néha a holnap is bizonytalan ...A pozíciókat mindenütt tehetségtelen, s minket szemtelenül utánzó, de óvatos és ügyes fiatalemberek foglalják el Jól tudod, hogy nem vágyom a pozíciókra (hisz valamikor magam is megszerezhettem volna őket), de ez a bizonytalan, hecces és önmagam szemében is megalázó élet igazán nem nekem való. Bocsáss meg, hogy elpanaszkodtam, de festeni akartam azt a hangulatot, amely oly nehézzé tette nekem, hogy azokra gondoljak, akikre és amikre szeretnék gondolni; amely megbénítja sokszor minden megmozdulásomat, még azt is, amivel egy levélpapirost kivennék a dobozból... óh, ha itt láthatnálak benneteket! azt hiszem, sokat tudnánk beszélni, sokkal többet mint két éve. Remélem, akárhogy is, nem múlik sok idő, s látni fogjuk egymást. Addig is innen Esztergomból, ígérem, többször fogok írni, s lassankint talán megírok mindent... Kedves Vilim, hidd el, senki barátom nincs, s ma is úgy gondolok rád, mint az egyetlenre. (Aladár mellett, akivel most szintén ritkábban találkozom.) Szívből ölel, és Lilinek is sok üdvözletet küld régi, hű barátod Mihály 68. Feldafing, [1924.] július 7. Drága Mihályom! Nagyon-nagyon köszönöm leveled. Amennyire örülök az esztergomi Tuscuhimnak, mely bizton sok szép nyugodt napot és gazdasági biztonságot fog még szerezni, az első gondok elmúltával, neked, annyira elszomoritana, ha miatta le kellene mondanunk a viszontlátásról idén nyáron. Leveled után is csak még nagyobb a kívánság bennem: viszontlátni téged és beszélni veled. Talán meggyőzhetnélek róla, hogy pesszimizmus beszél belőled, s azért nem látod, hogy egy nagy generációnak, az enyémének, mely bizton jobb, mint amelyik most Magyarországon uralkodik, - te vagy és maradsz mindig szellemi vezére, s rég túlnőttél már azokon a határokon, amelyéken belül normális em-