Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

HIMNUSZOK A FÖLDHÖZ (WHITMAN) 1. Ne csukjatok ajtót előttem, ti büszke könyvtárak, mert ami jól megtöltött állványaitokon hiányzott, de ami a legszükségesebb volt, azt hozom én. A harcból kiemelkedvén egy könyvet írtam, amelynek szavai semmik, de melynek minden ösztöne és célja, egy könyvet, önmagáért valót, mely nincs másokhoz kötve és az észnek meg nem érezhető, de amely mégis titokzatossággal teljes, hogy minden lapján visszaborzongjatok tőle. 2. Jövendő költők, szónokok, énekesek, új idők zenészei! Nem igazol engem a ma, arra sem felel, hogy mi vagyok, de ti, egy új nemzedék, bennszülött, erősizmú, szárazföldi, nagyobb mint az előbb ismertek, emelkedjetek föl! Mert ti fogtok engem igazolni! Én magam csupán csak egy vagy két előre mutató szót írok a jövő számára, csak egy szempillantásra lépek elő, s aztán visszatérek a sötétségbe. Ember vagyok, aki így elballag, sohasem áll meg, egy-egy pillantását néha rátok veti s aztán elfordítja fejét, rátok hagyja, hogy bizonyítsatok és meghatározzatok, és tőletek várja a fődolgokat! 3. Halformájú paumanokból jöttem elő, amelyben születtem, tökéletes anyától nemzve és felnevelve. Miután néhány országot bebarangoltam, mint népes uccák barátja, városomnak, Mannahattának, vagy Dél szavannáinak lakója; mint táborozó, vagy bornyút s tarsolyt cipelő katona, vagy mint aranyásó Kaliforniában; vagy elvadultan otthon, Dakota rengetegeiben, hús az ételem és forrásból való az italom ; vagy elrejtőzve, hogy gondolkozzam és elmélkedjem mélységes rejtekemben, messze ragadva a tolongás zajától, és örökké boldogan;