Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

mennyi dolgom van, mikor egyetemre is járok és a kicsivel is foglalkozom, vagy jobban mondva bajlódom, most ez jobban kifejezi a „muszájt". Nem mintha ez kellemetlen volna, dehogy, csak éppen sok időt vesz igénybe. És mindamellett csak olvasni, sőt tanulni is kell néha egy kicsit, ugye? Persze, gondolhatod, hogy az egyetemen egész kis híresség lett Ágneske, és a kis gólyák kíváncsian nézik az „asszonyt", aki egyetemre jár! A legkomikusabb az, hogy ez én vagyok! Különben a napok nagyon egyhangúan telnek. Mulatságul egyedül az „anyai örömök" szolgálnak: mikor a kislány pocsol a vízben, vagy hangosan kacag, ha csókolják, mikor mindenféle kedves kis hangocskákat ad ki, mindig többet és különfélébbet, de a legnagyobb öröm, mikor végre elalszik és az ember nyugodtan dolgozhat tőle. Az őszt nem szeretem, mert hideg és a hideget tartom legnagyobb ellenségemnek. Ha süt a nap, kimegyek a Körútra, nekidűlök egy fának, és élvezem, hogy issza be minden részem a meleget, és ilyenkor régi, szép, megríkattató hangulatokra gondolok, amikor jó volt élni, amikor nem fáztam, amikor rajongó kislány voltam . . . Kezdek, hajh, öregedni, mert a múlt, különösen a gimnazista korom nagyon kedves kezd lenni előttem és sokat gondolok rá. Mert akkor mindig éltem, most pedig szeretném átaludni egy pár nap kivételével az egész időt, amíg valami szerencse össze nem kerít bennünket. Dehát — sajnos — nem vagyok medve. És mivel nem alszom, gondolkoznom kell és emlékeznem. — De már nagyon elkalandozok. Ez azért van, mert tulajdonképpen nem tudok neked mit írni magamról, Lőrinc, mivel mindig csak ilyenekre gondolok, meg a kicsire, meg néha a tanulmányaimra, de azok téged nem érdekelnek. De mégis, valamit kérdeznék tőled, esetleg tudsz segítségemre lenni, t. i. már meg kell kezdeni, sajnos, gondolkozni a szakdolgozatról, de mivel én mostanában annyira nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, egyáltalán nem bírok tárgyat találni hozzá. Esetleg, ha eszedbe jutna valami jó téma, írd meg. Bizony nem sokat tudok dolgozni, gondolhatod. Közben még a Jean-Christophol is olvasom, nagyon tetszik, még talán a Háború és békénél is jobban. Olvasd el. Van valami hasonlóság közted és Christoph közt. Lehet különben, hogy ezt csak én találom. Ha elolvastad, írd meg, hogy neked nem így jön-e? Nem jössz rá, hogy mennyire elfelejtettem én levelet írni? Talán azért van ez, mert régen mindenkinek valami hangulatban és hangulatot írtam, most ha ilyen jön, Ferinek írom le, és mivel én másképp nem tudok levelet írni, azért nem tudok másnak írni mostanában. Hanem egyet még meg kell neked írnom, kedves Lőrinc, azt, hogy úgy látom, az emlékező tehetséged nem nagy. Nem emlékszel rá, hogy milyen kereken kijelentettem Pesten, hogy semmiféle íráso-