Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
DEBRECENI DIÁKÉVEK
is erre törekszel, de más utakon. S így képtelenség, hogy egy úton menjünk. Én nem haragszom rád, Lőrinc, ezért igazán nincs mit haragudni. Ez véletlenül így jött s nem tehetünk róla. Ezért egész felesleges, hogy erőltessük a barátkozás!, úgyse fogjuk egymást megérteni. Ha most esetleg rosszul is esik neked, Lőrinc, az elszakadás, hidd el, hogy sokkal jobb így, mint még ezután is próbálgatni. Majd találsz egyszer valakit aki jobban meg fog érteni, mint én. Isten veled. Kató Budapest, 1919. február 15. Kedves Lőrinc, amit egyszer megírtam, megírtam, és nem játékból írtam és nem azért, hogy két nap múlva mást gondoljak. Én teljesen érzem a magam igazát. A te ellenbizonyítgatásaidat mind megcáfoltam magamban, de nem írom le neked, először is nagyon hosszú volna, másodszor nem tudok olyan jól írni, mint te, harmadszor pedig, éppen az előbbi miatt, úgyse tudnálak meggyőzni. Jegyezd meg, Lőrinc, hogy a frázisok némely esetben igazságok is lehetnek, sőt azt mondhatnám, hogy azért váltak olyan közhasználatú kifejezésekké, mert nagy igazságok voltak bennük. Az biztos, hogy nagyon communis igazságok, dehát én azt tartom, minden ember egyforma, különösen az érzésekre nézve. Én egyáltalán nem tartom magam a „megsértettség piedesztálján", tudod, hogy engem nem lehet megsérteni, mert én nem tudok haragudni senkire. Csak nem szeretlek, Lőrinc. Nem tudok veled barátkozni. Meg kell mondanom neked teljes őszinteséggel, mert különben azt hinnéd, hogy mindenféle apróság miatt lett vége a barátságunknak. Ne hidd, hogy ez csak mostanában kezdődött, mióta külsőleg se vagyunk jóban. Hiszen a nyáron volt már sok baj köztünk, nem emlékszel? Dehát minek mindezt felhozni? Elég az, hogy most hogy van, hogy most én képtelen vagyok veled barátkozni. Megpróbáltam és nem megy. Megbocsátottam neked egy olyan sérelmet, amit azt hiszem, egy ember se tudna megbocsátani. Mert én azért nem szoktam haragudni valamiért, amit valaki elkövetett, mivel azt gondolom: úgyse lehet már megmásítani. Ez olyan, mint amit Laci mondott a megbánásról. Mondhatod, sőt valószínűleg úgy is van, hogy ez is a gyengeségem következménye. Mindegy. Ha ilyen vagyok, ilyen gyenge és befolyásolható, én igazán nem tehetek róla, nem magam alkottam magamat.