Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

Budapest, 1918. szeptember 19. Bocsánatot kell tőled kérnem, kedves kis barátom. Bocsánatot azért, mivel nem hittem, hogy őszinte leszel. És ezt egészen a leveled utolsó oldaláig hittem. Aztán olyan jól esett, hogy megírtál mindent. Az őszinteség sohasem vész kárba, hidd el. Talán vége lett volna azzal a barátságunknak, ha most nem lettél volna őszinte. Mert azt hittem volna, hogy ugyanazt akarod végigcsinálni, amibe már egyszer Czellár belevesztett. De így jól van. Vagyis, dehogy van jól! Ügy lett volna jól, ha te csakugyan beleszeretsz Klárikába. Természetesen ez csak az én önző kívánságom, neked egyforma rossz lett volna az is. Dehát hadd beszéljek világosan. Nekem Klárika leírt mindent, ami történt. Persze ő egész más világításból nézi a dolgokat, mint ahogy te nekem leírtad. És meg van ijedve, szegény gyerek. Kérlek rá, hogy írj meg neki mindent őszintén, hogy te nem vagy bele szerelmes és csak hirtelen fellángolás volt az, és ő biztosan megbocsát neked és jó barátod lesz. Természetesen vigyázva írj, mert Klárika még azt se tudta, hogy te belém szerelmes voltál, semmit se tud a mi köztünk levő dolgokról. Most már azt megírtam neki, hogy belém voltál szerelmes, csak ennyit tud. — Kimondhatatlanul sajnállak téged, édes kis barátom. Mert szenvedni rossz és ez a rövid élet nem érdemli, hogy szenvedéssel töltsük. Mit tegyek érted? Szerelmes levelet nem írhatok, először, mert nem vagyok szerelmes, másodszor, mert ez inkább még kétségbeesettebbé tenne, minthogy megvigasztaljon. És látod, néha szinte irigyellek téged, hogy van valakid, akit szeretsz, akit kívánsz, akinek a képét nézegeted, aki betölti magános szobádat. Én olyan egyedül vagyok, édes kicsi barátom. A kis asztali zöld lámpa felett benéz a hold, és ő se mosolyog rám. Olyan rossz az este egyedül ! És már hat órakor sötét van. Alig dolgozom valamit, folyton szaladgálok a városban. Olvasom az Iliászt, aztán angol meséket Chaucertől, mást alig is csinálok. Sokat vagyok Palival és Ferivel. Az egyetem még soká kezdődik, még be sem iratkoztam. Néha elfog a vágy, hogy otthon legyek. Ősszel olyan szép szokott lenni -a Nagyerdő . . . Most eloltottam egy percre a lámpát s egész fényével ragyogott be a hold. Szemben ülök vele éppen. Olyan mint egy szép fényesre csiszolt ezüst forintos. Mennyien nézik most különböző helyekről, különböző érzésekkel, boldogan vagy boldogtalanul! Szegény öreg Barnus, annyiszor eszembe jut mostanában, ő is bizonyára gyönyörködik a holdban, az éj ezüstös hajú ifjú hercegében. Szépek a verseid, Lőrincem. Milyen jó neked, hogy írni tudsz! Nekem semmi, semmi vigasztalásom sincs egyedüliségemben. Pesten csak az a jó, hogy az ember sok érdekes embert megismer, és a legfőbb jó pedig a zene. Az Operában vagy hangversenyen elfelejt az ember minden rosszat.