Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

egész lírai, csak szerelem van benne és lányos alázat, én meg lány vagyok és több gondolkodás van a naplómban, mint érzelem." Egy héttel később ezt írom: „Lőrinc azt mondja, hogy egy hónapon belül meghal. Persze, szidtam, hogy miért beszél be magába ilyeneket. Nagy szégyenkezve ideadott egy füzetet, amelyből kitűnik, hogy ő milyen szerelmes volt belém. Szegény csacsi fiú! Nem tudom, összefüggésben van-e ez a meghalni akarással, mert azt állítja, hogy már nem szerelmes." Máskor: „Lőrinc olyan kétségbeesett gyerek, meg akar halni s azt állítja, hogy ő rengeteget szenved, s hogy ő sohasem lesz boldog." Pár héttel később írom: „Lőrinccel nem tudom, mit csináljak. Ügy kétségbe van esve. Hát igazán nem kívánhatja, hogy szerelmes legyek bele." 1917. december 10-én írom: „Ma Lőrinc azt mondta, hogy már nem sokáig fogunk együtt tanulni, mert ő öngyilkos lesz. Én persze, nem hiszem, nem megy az olyan könnyen, de nem tehetek róla, csak sajnálni tudom, mert nagyon tehetséges fiú." 1917. december 20-án: „Lőrinc ma tökéletesen megbolondult. Visszakérte verseit, amelyeket eddig nekem adott s azt mondta, nem jön többet. Azt. mondja, hogy ő csúnya, azért szerencsétlen. Szerintem ő már a-priori szerencsétlen, belebeszéli magába ezt is, meg a csúnyaságát is. Hiszen nem mondom, hogy szép fiú, de nem visszataszító, csak ha pityereg." 1917. december 22.: „Lőrinc természetesen visszajött. Még olyan gyerek, gyenge és magán uralkodni nem tudó. Nagyon hasonlít Wertherhez, de én nem vagyok Lotti. Lőrinc nem tud középutat, vagy a legkeserűbb cinikus, vagy a leglágyabb trubadúr. Lőrinc egyszer azt mondta, hogy mindent megtenne értem, mire én azt feleltem, tegye meg azt, hogy ne legyen belém szerelmes. „Der Liebe entgegen um der Liebe willen" — olvastuk rajongva Sienkiewicz Ohne Dogmájában. Mint ahogy rajongva olvastunk és beszéltünk meg mindent. Lőrinc minden nyelven tudott olvasni; ahogy ő maga írja, ragadtak rá a nyelvek. Sok könyvet vettünk, ő is, én is, és hű olvasói voltunk a kollégiumi könyvtárnak. Latin és görög költőkön kívül francia, német és angol költőket olvasgattunk, ő rengeteget fordított is belőlük már akkor is. Sokat sétáltunk többedmagunkkal és kettesben is a Nagyerdőn, vitatkozva vagy verseket mondogatva. Volt egy kedves helyünk, néhány méter magasan kiemelkedő tisztás az erdőnek azon részén, ahol most az egyetem van. Ezt a kis tisztást még az előző rajongók Beczkóy, Czellár, a Dienesek, Juhász elnevezték Ady-dombnak s mi foly-