Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI DIÁKÉVEK

költőt is érezteti. A vers címe: Le voyage. (Kisújszállás, 1917. június 12.) „Szeretettel adom ezt az egyszerű kis verset Révész Ágiinak, most, midőn újra s egy kicsit messzebb, vele együtt utazhattam. Üjház, 1917. jún. 20. G. Sz. L." Persze a sírást nem kell komolyan venni, a kettőnk viszonya tényleg csak barátság volt, mégpedig a javából, s egyes verssorban való fellángolás csak a 17 éves fiúnak a vele szemben ülő 18 éves lány iránti pillanatnyi érzelme volt. Hanem, hogy magára a versre visszatérjek, például az a két sor, mindjárt az elején, hogy „száz piros pipacs, piciny petty, hímzi a rét bársonyát", vagy, hogy „mindjárt vége lesz az útnak, a malom itt karikáz", már ezek a költő szavai. A szavakba szeretett belevinni Lőrinc egy kis halvány humort is, szinte hallom, amint Lőrinc dünnyögve nevet magában, és írja gyorsírással a levegőbe a sorokat és talán még le is rajzolta a malomkereket, amint „karikázott". Ezt a versét is, mint annyi többet, először gyorsírással írta le, de aztán még ott a vonaton átírta rendes írásra is. A költemény címe francia: Le voyage. Akkoriban ő már nagy Baudelaire-, Verlaine-rajongó volt s legalább a vers címébe akart egy kis francia illatot belevinni. A vers végén itt van az ajánlás is. Szabó Lőrinc a klasszikus zene rajongója volt, de azt is szívesen hallgatta, ha kis német dalokat énekeltem neki, gitáron kísérve magamat. Egy pár kis dalomat — csak úgy tréfából — le is fordította. Például Rosenstock, Holderblühn kis dalának a következő magyar fordítást adta: „Rózsafa, bodzafa, nézz már rám, szép lánykám, lángol a szívemben a szerelem!!" Akis papírdarabra leírt vers alá egy lángoló szívet rajzolt, s odaírta, hogy „Ági szíve". Ugyanilyen kis dalfordítása volt a Hűtlenség. „Dalom kicsiny, dalom szerény: sok drága kincs volt az enyém. Dalolni is alig merem, hogy elhagyott a kedvesem. Szívemben ég a fájdalom, véget is ér kicsiny dalom." És még sok más népdalt lefordított nekem s ezekbe a kis versekbe oly sok kedvességet, üdeséget tudott belevinni az akkor még 17—18 éves diák, hogy szinte jobb volt ezeket a kis dalokat az ő fordításában énekelni, mint az eredeti nyelven. Minthogy remek zenei érzéke volt, a dalfordításai mind remekül énekelhetők voltak. 1917-ben kint nyaraltam Grazban, és mint leendő németszakos filológa igyekeztem ott nyelvismeretemet bővíteni. Az akkori osztrák koszt azonban igen siralmas volt. Itt fekszik előttem az akkori naplóm, abból felolvasok néhány sort, hogy a későbbieket könnyebben meg tudjam magyarázni. Tehát idézek a naplómból: „1917. júl. 26. Rettentően éhezem. Istenem, csak egyszer lakhatnék már jól kenyérrel. Most du. 5 óra van. Csak 8 órakor vacsorázunk, és én nem bírom ki már addig az éhséget. Csak kenyeret kap-