Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
JEGYZETEK
Pista meg ajánlotta, hogy ha meg akarnék vele ismerkedni, 6 viseli az útiköltség felét s küld egy levelet is Lőrincnek. Hazatértem, átcsomagoltam a tarisznyát és még aznap este elindultam Pestre. Nagy keresések után leltem meg a helyet, vivén magammal a félkenyeret, a siláp szalonna felét és egy sósborszeszes üvegben a jószagú szilvóriumot. Fel kellett másznom valami padlásszobáig. A háziasszony elébb mereven elutasított, hogy nagyon beteg, legfeljebb déltárj ban jöjjek, mikor orvost hív hozzá, mert pénze sincsen, élelme sincsen, orvosságra sincsen pénze, ,ennek a kótyon-fitty írónak, bár amúgy jó ember .. .' Mondom erre, hogy éppen gyógyszereket hoztam neki : kenyeret, szalonnát és egy falás szilvóriumot. Majdnem kitépte a kezemből a csomagot, hogy miért nem ezzel kezdem. Be azonban nem mehetek, mert, nincsen eléggé rendben az albérlő úr szobája.' Hosszú ideig kopogtattunk aztán, valami meredek lépcsőn állva, mígvégre kiszólt valaki, aztán kidugta a fejét, egy csapzott fejet, amelyen a haj százfelé zilálódott, a szem behúzódón pislogott, a száj szinte pittyedten állt, az arcszín petyhüdten sárga és mintha lázrózsákkal volna tűzdelve. És barátságtalan, Mondom a nevem, nem reagál. Említem Debrecent. Megráng az arca. Gulyás Pali és Békés Pista nevére felráncolja a homlokát, mintha derengene benne az eszmélés. Átadom a levelet. Feltépi. Beleolvas. — Te vagy Kincs Elek? — Igen. és neked hoztam egy kis 'kóstolót. — Várj egy kicsit, mert fázom. Visszament, s pár perc múlva valami pokrócfélét kapott magára, és ki is lépett, de az ajtónak támaszkodott. Kopott, láthatóan lázas, magas, csupa-csont ifjú beteg állt elém, aki igen szipogta a levegőt. De most mintha át akart volna fúrni mélyenülő szemével. Aztán csak a csomagra tapadt a szeme. Odaadtam. Nem invitált be. Felbontotta a csomagot, és puszta kézzel tört le a kenyérből. Megkóstolta. A szalonnát csak megszagolgatta. Rám is kérdezett. — Ezt a szatmári kenyeret Mihály bátyámék küldték? — Édesanyám sütötte Szamosújlakon. — De ilyen szalonnát is csak ott kaptam én, náluk. —• Hát nemcsak az Erdőháton sütnek jó kenyeret és pácolnak jó szalonnát, hanem a Szamosháton is. Kóstold meg a pici szilvóriumot is! — Azt hittem, hogy te zilahi vagy. De köszönöm, amit hoztál. Majd meghálálom. Most megyek be. mert még így is fázom. Nem is hívlak. Nincsen is rend. Meg minek kapnád el a betegségem? — Csak fogyaszd jó étvágygyal és gyógyulj meg' — Majd írok Debrecenbe. Ha felépülök." A két esemény — Békés letartóztatása és Kincs üzenethozatala — keresztezte egymást, ez magyarázhatja Szabó Lőrinc bizalmatlanságát is. Kincs Elek emlékezésében a továbbiakban Debrecenbe való visszatéréséről és éppen ezekről az attrocitásokról számol be. Este voltunk a hipnotizőrnél: Dr. Völgyessy Ferenc divatos, hipnotizálással gyógyító orvos. Opera-pince: Drescher-pince, az Upor-kávóház alatt. Móricznak mesélgettem debreceni diákkori emlékeimből: A Búcsú Móricz Zsigmondtól című 1942-es írásában (megj.: Magyar Csillag, 1942. II. k. 189—194. 1.; kötetben: A költészet dicsérete) így emlékezik erről: „Mikor a Légy jó mindhalálig-on dolgozott, én is közöltem vele néhány apróságot a debreceni diákszokásokból. Érdekelt a munkamódszere. Elmeséltem, az érettségiző diákok az utolsó tízpercben hogyan szokták borral, csemegével földíszíteni, telekötözni a kapus órajelző kis harangját. — írd csak le. amit, mondtál, — szólt rám. A tíz-tizenötszörös jegyzetet azonmód beillesztette a regényébe."
