Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

helyenként ironikus fölényességgel kezeli. Ez a különös feljegyzéssorozat, amelyben Lőrinc kritizálja, gúnyolja azt a jobboldali irodalmi alakulást és miliőt, amelybe, feltételezésem szerint, a Tanácskormány alatt vállalt állása következményeitől tartva — nem egyedül és nem kivételesen — menekült, Debrecenben nálam maradt, s utána az iratcsomót negyedszázadon át őriztem. 1944 áprilisában számos veszélyes élethelyzeteim egyik legveszélyesebbjébe kerültem. Késő délután egy nyomozó keresett fel és beidézett másnap délelőttre a Veres Pálné utcai katonai központban székelő defenzív osztályra, a riasztó hírű DEF-re. Gondolkoztam, mérlegeltem, határoztam. Elsiettem Szabó Lőrinchez a Rákóczi úti szerkesztőségbe, elmondtam mi történt velem, s megkértem: állítson ki egy bizonyítványt számomra, amelyben tanúsítja, hogy a proletárdiktatúra hónapjait együtt töltöttük, nekem az eseményekben semmi szerepem nem volt, ellenem politikai ügyek miatt soha eljárást nem indítottak. Ismervén Lőrinc akkori helyzetét, úgy gondoltam, hogy neki ezt elhiszik, s ezzel sikerül az első csapást elhárítanom. Lőrinc, aki pontosan tudta börtönbejárásom történetét a Horthy-korszak elején, vállalkozott a nyilatkozat kiállítására. Sőt, annyira megrendítette a személyemet fenyegető veszedelem, hogy felajánlotta: másnap reggel elmegy Petőfi Sándor utcai lakásomra, s amennyiben a DEFről egy órán belül nem térek vissza, mindent elkövet személyi biztonságom és családom érdekében. Mivel a nyomozó feleségem, gyermekeim, édesanyám elhurcolásával fenyegetett meg, másnap reggel jelentkeztem a DEF-en. Kalandregénybe illő módon sikerült megszabadulnom — Lőrinc igazolására nem került sor. Ám, amikor hazaértem, nagy izgalomban találtam lakásomon, felkészülve arra, hogy megmentésemre közbelépjen. Bár ezt megelőzőleg már többször is felkeresett, s elmondta munkaszolgálatra hurcolt barátaink kiszabadítására tervezett lépéseit, rémült famíliám körében való megjelenése nagyon megrendített. Kettősségének pozitív megnyilvánulását Őszintének éreztem, s valami gesztussal akartam viszonozni. Előkerestem a Szabó Dezső környezetéből írott levél-paksamétát és átadtam neki: — Ha nálam megtalálják — mondottam — nekem már nem árthat. De régi gúnyolódásaid neked kínos helyzetet teremthetnek. Tedd el, tépd el, égesd el. csinálj vele, amit akarsz. Lőrinc napló-leveléről hosszú időn át nem esett szó. Sokáig keresték eredménytelenül, hagyatékából nemrégen bukkant elő. A szövegközlésben jelzett kihagyásokat — nyilván egy-két kényesebb kifejezést vagy passzust — az eredetiből ollóval vágták ki. Biztosan tudom, hogy mikor én a leveleket neki 1944 tavaszán átadtam, azoknak valamennyi lapja sértetlen volt.