Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

szenvedett kakaskodási kudarca viselte meg hiúságát. . . Vagy a rövid paradicsomi gondatlanságból a köznapi gondokba való visszatérés keserítette el. . . Zoltán, aki ismerte öccse kedélyváltozásait, fel sem figyelt arra, hogy a felajzott indulás után milyen leverten érkezett vissza. Én meg a magam örömeit pátyolgattam, s nem rontottam kérdezősködéssel az elmúlt napok kellemes ízeit. Rövid idővel a balatonföldvári vendégeskedés után, késő délutáni órákban, Lőrinc lakásán beszélgettünk. Diskurzus közben egy fehér levélpapírt mutatott nekem, amelynek egyik oldalán a Közoktatásügyi Népbiztosság nyomtatott felzete alatt egy Babits Mihálynak szóló levél vagy körlevél volt látható. A tiszta hátlapon egy gépelt vers,: ,,Szíttál-e lassú mérgeket...?" Alatta dátum: 1919 július. Azért kell emlékezetemre bízni magamat, mert a Babits-verses levélpapírt elkunyeráltam Lőrinctől, sokáig őriztem, de a háború alatt, sok más fontos irományommal, levelezésemmel együtt, megsemmisült. Ma már tudom, hogy nem egyetlen példány, hasonlót őriz a Széchényi könyvtár kézirattára Dienes Pálnak szóló ajánlással. A vers megrázott és felkavart. Babits rendkívüli tekintély volt előttem, forradalmi, sőt társadalmi-emberi hite-vesztése fájdalmas csapást mért rám. A verset csak Bébernek mutattam meg, Babits kétségbeesése mindkettőnket kétségbeejtett. Hatása alól nehezen ocsúdtunk. És akkor kezdük sejteni, hogy Lőrinc szemléleti megtorpanásában, ellanyhulásában Babitshoz fűződő viszonyának, Babits személyiségének jelentékeny része lehet. * * * A Műegyetemen, a Zeneakadémián, az Orvosi Karon is tanult néhány debreceni pajtásunk. Többjükkel össze-összejöttem, egyik vezető témánk rendszerint a táplálkozási lehetőségek felderítése volt. Legfontosabb szellemi táplálékomat a Király Györggyel folytatott beszélgetések jelentették, nemegyszer felkerestem Nefelejts utca 44. szám alatti lakásán. Sőt egy esztergomi kiküldetésünk alkalmával kutatásokat végeztünk az Érseki Levéltárban is — félbemaradt munkánk töredéke nyomait, Fénelon: TéZémaqwe-jának régi, publikálatlan fordítás-részletét ma is őrzöm az ő és a magam kezeírásában. Különös módon a proletárdiktatúra utolsó másfél hónapjából alig emlékszem Lőrinccel való találkozásaimra. Nem tudom ennek okát adni, annyi bizonyos, hogy a Tanácsköztársaság bukásának idején Béberrel voltam sűrűn együtt, a királyi román intervenciós csapatok bevonulását Budapestre vele néztem végig az Anker-ház előtt