Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

SZABÖ LŐRINC HÁROM VERSE LÁBUNK ALATT ... Lábunk alatt a vén folyó mart a hegybe utat; habteli hátát ma gyilkos nap veri; szikrázva áll a rakodópart; láncok, csigák, sodronyok tenger zsivajjá tompán egybefoly; a parton — nyüzsgő hangyaboly — hullámzik, futkos ezer ember. Izzófehér a nap korongja ... Hordó gurul, talicska sír és kong a kő és döng a donga ; s a kép felett kinyúlva bátor ívekbe nagy köröket ír ércnyakával az elevátor. OPÁLKÖDÖKBE HULLNAK ITT A HALMOK Opálködökbe hullnak itt a halmok s alkonyi szél leng már a messzi síkra ; lent ház, folyó, híd, erdők s lomha malmok törpülnek össze színes mozaikba. Az alkony vére izzik még a hárson; rigó hintázik valahol a kertben; lila az árny s oly puha mint a bársony s az est suhog le sötétkék lepelben.