Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN
A csöndbe halkan sír, lelkét kitárván, egy-egy piros virágba pattanó rügy, s ezüstsugárként lenge lombok árnyán csak néha siklik át egy csattanó fütty ... ÓH LOMHA PARK! LELKEM KÉK ÁLMA! Oh lomha park ! lelkem kék álma ! Watteau ködös csodákba intő labirintja! Fehér hattyúk, — eget tükrözni matt tó, — nyirt taxuszok, — veranda, — rózsahinta . .. Hogy utaink mély árnyakkal betöltse, felettünk tétován bronzbarna lomb ing s az ében ágak vertarany gyümölcse , mint ezer égő s élő lampion ring. Az este alszik itt a régi parkban. — Sa sűrűből míg pajkosan kicsillan száz kis szobor: a zene félve, halkan bugyborg, sóhajt, iramlik, messziillan: a légbe fényrózsákat játszva hint szét, lelkünkbe vágyat égi harmat öntöz, néha — sebzett hur —• önti könnye kincsét s néha kacajjá friss ezüstbe gyöngyöz.
