Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)
A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN
A két utolsó kívánságot akár komolyan is lehetett volna venni. A külső ellenség és a terményeit bosszúsan vagy számítón rejtegető jobbmódú parasztság kettős ostromgyűrűje már-már koplalásra szorította Budapestet. S ez bizony sokakban csökkentette a kezdeti lelkesedést. Az bizonyos, hogy Szabó Lőrinc sem állt be vörös katonának, noha Kodolányi János, aki csak évek múlva ismerkedett meg vele, így említi egy róla szóló tanulmányában, amely különben hű képet ad a költő lelki alkatáról. Ezzel a művészi alkotással nem próbálok versenyre kelni. De hadd mondok még el Lőrincről, akivel 1919 februártól augusztusig majdnem mindennap együtt voltunk, egy-két jellemző apróságot. Az év elején, második egyetemi félévünkre bizony nagyon kis poggyásszal érkezett Pestre. De ebben a csomagban benne volt Tóth Árpád Lomha gályán című kötetének 10-12 példánya. Még otthon vásárolta és most Pesten akarta eladni, hogy kedves költője hírnevét terjessze. Kihozott egy párat az Eötvös-kollégiumba is, hogy én keressek rá vevőt. Hát nem sokat találtam. „Debreceni nevezetesség" — vonogatta vállát egyik-másik kolléga. Volt, aki éppen a Rímes, furcsa játékra nyitott rá. „Ez nem költő, ez rímfaragó" — hangzott az ítélet. Persze Szabó Lőrincet mindez nem tévesztette meg. Diákkori lelkesedése később a költőtárs iránti méltó megbecsüléssé lényegült át, és Tóth Árpád korai halála után is ő lett a költő életművének egyik legfőbb gondozója, költeményeinek, műfordításainak többszöri sajtó alá rendezője. De hadd szóljak még 1919ről. Szabó Lőrincnek állást is adott a Tanácsköztársaság. Abban a könyvtárügyi hivatalban dolgozott, amelynek Kőhalmi Béla és Dienes László voltak a vezetői. Dienes Szabó Ervin utódja volt a Fővárosi Könyvtár vezetésében, különben testvérbátyja annak a Dienes Katónak, akit Szabó Lőrinc a Tücsó7czenében is megénekel. Kétségtelen, hogy Lőrinc a Dienes László segítségével jutott álláshoz, aminthogy Babitscsal is Dienesék révén ismerkedett meg személyesen. Néhányszor föl is kerestem Lőrincet a hivatalában. Utoljára augusztus első napjaiban. A proletárdiktatúra már összeomlott, de egyes intézményei egy pár napig még mechanikusan továbbműködtek, így a könyvtárügyi bizottság is, amely különben egy Kereskedelmi Testület nevű, természetesen polgári egyesület helyiségében volt elhelyezve, valahol az Andrássy úton. Utolsó ottjártom idején a fehér terror már kezdte fölütni a fejét. Budapest utcáin napirenden volt a kommunisták és zsidók bántalmazása. így érthető, hogy amint beléptem a hivatal ajtaján, Lőrinc hamiskás mosollyal szólt rám „Pszt! Itt a Kereskedelmi Testület emberei ülnek." Azontúl már csak a lakásán látogattam meg Lőrincet. Lakáshoz is a proletárdiktatúra révén jutott. Mint annyi más bölcsészhallgató,
