Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

A FORRADALMAK ALATT ÉS UTÁN

KARDOS PÁL SZABÓ LŐRINCCEL A FORRADALMAK IDEJÉN Szabó Lőrinc az első világháború idején fogadott barátjává, amikor mindketten a debreceni református gimnázium diákjai voltunk. Én meg hívévé szegődtem azokban az önképzőköri harcokban, amelyeket az ifjúság haladó csoportja a közömbös vagy maradi többséggel vívott Adyért, a Nyugatért, a modern irodalomért. 1918 derekán egy darab időre elszakított bennünket egymástól a háború. Csak késő ősszel találkoztunk újra, amikor ő a nagy összeomlás után megszabadult a katonaságtól. A katonaságtól igen, de a katonaruhától még nem. Mint annyian mások, ő is abban' járt sokáig, hiszen nem is igen volt mást mit magára vennie. Katonasapkáján a levágott sapkarózsa helyén már ekkor vörös bojt virult. Hogy szavam össze ne keverjem, ekkor már ő is, én is a pesti egyetem bölcsészeti karára jártunk. Debrecenben ugyan négy éve működött már az egyetem, de engem Pestre vont a híres-nevezetes Eötvös-kollégium, amelyben külön képzést és — úgy hittük — különb képzést kaphatni. Szabó Lőrincnek, a mozdonyvezető fiának bizony nehéz lett volna oda bejutnia, de őt meg a főváros vonzotta, abban is az írói pálya lehetősége, a költői dicsőség fényes ígérete. De a vörös bojt a katonasapkán forradalmi lelkesedést is jelentett. Természetes folytatása volt ez az önképzőköri irodalmi küzdelemnek, hiszen lázadás volt az is. Lázadás tekintély, hagyomány, hatalom ellen. Lőrinc barátom kétféle kapcsolatot is keresett Budapesten. Módját ejtette, hogy megismerkedhessek Babits Mihállyal és . . . előfizetett a Vörös Űjságra. Aki csak a mából tekint vissza 1918-ra, az ellentétesnek vélheti ezt a két utat. Akik akkor voltunk fiatalok, úgy éreztük, egy irányba visz a kettő. Babits a Nyugat nagy művészi forradalmának egyik vezére, a már halálos beteg Ady örököse volt a szemünkben. A Húsvét előtt, a Fortissimo költője. Nemigen