Kabdebó Lóránt szerk.: Érlelő diákévek. Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920–as évekről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1979)

DEBRECENI VERSEK

VELENCEI GONDOLADAL (TH. MOORE) Szellő suhan át a Piazetta felett, érzéd-e, Ninetta, ki érted eped? Selymek sürü fátyla hiába fed el, szivembe a vágy tüze égve lehel, a vágy tüze égve lehel. . . Álarc a hajósruha, csobban az ár s így suttog az ajkam: a gondola vár, a gondola vár! Felhők takarák el a hold sugarát, — óh jöjj tova, jöjj velem édesem, intnek a kék lagúnák, intnek a kék lagúnák. Szellő suhan át a Piazetta felett, Érzéd-e, Ninetta, ki érted eped? . . . 1917. december 31. BRAHMA (HENRY CAZALIS) Az Alfa én vagyok, him és nő egy alakban, tenger, hová minden, mi elvált, visszapattan; Isten vagyok, titkos, százarcú, névtelen, ködös világokat zavaró Rejtelem; határtalan lelkem palotája a létnek, az antik Ös vagyok, elődeim nem éltek; örök álmom mélyén keringnek az egek, keblemben élnek és halnak az istenek. Az első hajnalon vérem ragyogva folyt szét; nem volt idő, nem volt éj és nappal se volt még, de éltem én, sötét vizekre lebbenő örök lelkemmel, én: a Múlt, Jelen, Jövő; Anyag vagyok, súlyos alakja lomha térnek, hol minden sarjad és hová halálra tér meg; az óriási test: egy zűrbe zárva ott: a millió élő s a millió halott.